A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyértelművé tette, hogy nem lesz határidő-módosítás.
A Népszabadság szombati cikke szerint január 1-jétől a hazai benzinkutak nem értékesíthetnek üzemanyagot a szabályok megszegése nélkül, az adóhatósággal online kapcsolatot biztosító számlázási rendszer kiépítése, tesztelése, biztonságos beállítása ugyanis áthúzódik 2014-re. Iparági szereplők szerint az NGM még csak tervezet formájában közölte a szükséges beállításokat, és időt vesz igénybe a kész rendszerek engedélyeztetése is, ezért a januári határidő betarthatatlan, elhalasztását kérik.
A szaktárca az MTI érdeklődésére közölte: minden érintettnek meg kell tennie minden tőle elvárhatót a jogszabályoknak való megfelelés érdekében, ami minden adóalany tekintetében mást jelent. Ez az üzemanyagtöltő állomásoknál minimálisan az üzembe helyezési kód megkérését, a megfelelő rendszer kiválasztását és megrendelését jelenti.
Van és újabbak is lesznek
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) eddig hat számítógép alapú pénztárgép típusra vonatkozó forgalmazási engedélyt adott ki, és ezek között van üzemanyagkút-kezelő pénztárgép is. Az eddig elvégzett előzetes tesztelések, valamint a folyamatban lévő típusvizsgálatok eredményei alapján a következő 7-10 napban a számítógép alapú pénztárgépekre vonatkozó forgalmazási engedélyek számának érdemi növekedése valószínűsíthető.
"Az átállás tehát megoldható. Amennyiben a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionálni fog" - közölte az NGM.
A minisztérium ismertette továbbá: az MKEH honlapján közzétett, érvényes forgalmazási engedélyű pénztárgépek közül a Flexys V12, VEC11.0SW. típusú pénztárgép kétvállalkozós típus, amely 2013. november 20-ától rendelkezik jogerős érvényes forgalmazási engedéllyel, és megfelel a jogszabályi előírásoknak, így azon üzemeltetők számára, akiknek az igényeit e rendszer kielégíti, ez a típus megfelelő. Amennyiben valaki többletigényt fogalmaz meg a rendszerrel szemben - a gyártóval való egyeztetés útján - nyilván egyedi fejlesztésű rendszerek is megjelennek majd a piacon, ennek időigénye a megrendelő és gyártó egyeztetésén alapuló fejlesztési munka hosszától függ.
Volt idő egyeztetésre
Arra a kérdésre, hogy mely szerv és milyen formában közölte az érintett körrel az átálláshoz szükséges pontos - akár szoftveres - beállítási feltételeket, a tárca válasza az volt, hogy a követelményeket az NGM-rendelet határozza meg, a pénztárgép forgalmazók ennek megfelelően fejlesztik a rendszereket. Az NGM-rendelet megjelent a Magyar Közlönyben, továbbá elérhető a NAV honlapján is. A feltételek adottak a jogszabályban, a pénztárgép forgalmazóknak kell engedélyeztetni a rendszert (mint ahogyan már van is ilyen), az üzemeltetők pedig az engedélyezett pénztárgép típust vezethetik be -közölte a tárca.
Mivel a feltételek, előírások a szabályozásban egyértelműen rögzítettek, ezeket már hosszabb ideje ismerik a fejlesztők - fejtette ki a szaktárca annak firtatására, véleményük szerint a pontos feltételek megismerését követően mennyi idő szükséges az üzemanyagtöltő állomásoknak a biztonságos átálláshoz. Hozzátették: a NAV már a február 15-iki NGM-rendelet hatályba lépésétől folyamatos konzultációs lehetőséget biztosított a fejlesztőknek, gyártóknak, akik számos észrevételt, kérdést, kérést fogalmaztak meg, ezeket figyelembe véve pontosították, finomították a műszaki, informatikai előírásokat.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Napi száz kismama vízumát veszik el: hatásos Trump rendelete a szülési turizmus ellen
38 perce
-
A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
körülbelül 1 órája
-
Kijevi hadiüzemekre mért csapást Moszkva
körülbelül 1 órája
-
A magyar és a lengyel politikusokat is megrázta a hajnali tragédia híre
2 órája
-
Az oroszok már a spájzban vannak: Bukaresttől nem messze lőttek le egy drónt
3 órája
-
Már 12 halálos áldozata van az M3-ason történt hajnali balesetnek
3 órája
-
Magyarország is több helyen lángokban áll: szombaton is egymást érték a tűzesetek
4 órája
- Katasztrofális a helyzet Magyarországon: egymást érik az erdőtüzek
- Belerokkan a magyar gazdaság a dupla válságba? Ez Viszont Privát
- Több helyen is leállt az OTP-s és NetBankos fizetés – frissítve
- Itt egy látványos változás a leggazdagabb magyarok körében – A hét ábrája
- Tiszás civil nyerheti a választást az egyik legfideszesebb városban
- Rendeznék a budapesti rakodási káoszt, és ismét lehet kamerafelvétel alapján bírságolni
- Magyar Péter: Többezer tonna követ mozgatnak meg 3-4 hét alatt
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
A magyar és a lengyel politikusokat is megrázta a hajnali tragédia híre
Magyar és lengyel politikusok is reagáltak a tragikus eseményre.
-
Rekordáron kerülhet új tulajdonosokhoz a Los Angeles Lakers2026. augusztus 16. 09:11 -
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51
További hírek >
-
Lengyel turistabusz borult fel az M3-as autópályán
08:45
-
EasyJet-sztrájk: járattörlések és fennakadások egész hétvégén
21:34
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Stílusos emlékpad Zamárdiban a rocksztár tiszteletére
08:40
-
Bosznia-Hercegovinából hazafelé tartó lengyel zarándokok utaztak az M3-ason felborult buszon
11:05
-
Súlyos buszbaleset az M3-ason: többen meghaltak, legalább tízen megsérültek
07:37
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Négy problémás területet azonosítottak Egerben – összeült a Közbiztonsági Kerekasztal
07:56
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát
2026. augusztus 15. 12:15
-
Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
2026. augusztus 16. 06:06
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
2026. augusztus 15. 12:54
-
Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
2026. augusztus 15. 16:23
-
A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
2026. augusztus 16. 10:55
A Poltava megyei Kremencsuk olajfinomítójára és a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih kohászati kombinátjára mért csapást Moszkva. 


