1p
KKV
Az építőipar hosszabb ideje tartó hanyatlása áprilisban is folytatódott, a lakásépítések nagyarányú visszaesése mellett a nagyértékű munkák is hiányoznak
Az építőipar hosszabb ideje tartó hanyatlása áprilisban is folytatódott, a termeléscsökkenésben a lakásépítések nagyarányú visszaesése mellett a korábbi években zajló nagyértékű munkák hiánya is szerepet játszott. A KSH szerint mind a nagy-, mind a kis- és középvállalkozások körében mérséklődés volt megfigyelhető.

2011 áprilisában az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 15,5%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan kiigazítva a termelés áprilisban az előző havinál 6,0%-kal alacsonyabb volt. Az év első négy hónapjában a termelés 9,6%-kal volt kisebb, mint a 2010. azonos időszaki – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A termelés áprilisi visszaesésén belül mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az épületek építése 13,3%-kal elmaradt a 2010. áprilisitól, az egyéb építményeké pedig csaknem ötödével mérséklődött. Szezonálisan kiigazított indexek alapján áprilisban az épületek építésének volumene 15,5, az egyéb építményeké 3,3%-kal alacsonyabb volt a márciusinál. Az év első négy hónapjában az épületek építése 5,3%, az egyéb építményeké 15,2%-kal maradt el a 2010. január–áprilisitól.


Az építőipari termelés alakulása

(%, előző év azonos időszaka=100)

Az egy hónappal ezelőtti, márciusi adatok alapján a termelés volumene 10,9%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Részletek>>

Áprilisban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – csaknem egynegyedével kisebb volt a 2010. áprilisinál. Az egyéb építmények ágazat termelése a korábbi hónapokhoz hasonlóan, jelentősen, több mint egyötödével csökkent, míg a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 4,1%-kal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.

Az áprilisban kötött új szerződések volumene 30,0%-kal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 45,5%-kal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene áprilisban 14,4%-kal csökkent. Az év első négy hónapjában az építőipari vállalkozások 37,9%-kal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene összességében 32,4%-kal mérséklődött a 2010. áprilishoz mérten.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG