2p
KKV
A nap legkeményebb húzását valószínűleg a miskolci vállalkozó tudhatja a magáénak.

Eladta komplett pékségét egy vállalkozó Miskolcon, miközben a sütöde gépeit már korábban több tízmillió forintos adótartozás miatt lefoglalta az adóhatóság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

Mindent lefoglaltak a végrehajtók

Varga Zoltán az esetet ismertetve elmondta: Szerencsen és Miskolcon is volt üzlete annak a pékségnek, amely néhány év alatt több tízmillió forintos adótartozást felhalmozott fel, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem fizette meg.

Ezért a NAV végrehajtói lefoglalták a pékségekben lévő ingóságokat - nyújtó- és dagasztógépeket, mérlegeket, kemencéket, ipari hűtőket, bemutató pultokat - azzal a feltétellel, hogy az eljárás befejezéséig a pékség külföldi tulajdonosa használhatja a gépeket, de nem értékesítheti azokat. Ugyanakkor, ha a törvény által biztosított határidőn belül befizeti a tartozását, feloldják a lefoglalt ingóságokat, ellenkező esetben elszállítják és értékesítik azokat.

Eladta a hatósági záras eszközöket

Mivel a vállalkozás a megadott határidőn belül nem fizette be tartozását, a NAV végrehajtói elrendelték a lefoglalt gépek elszállítását. Mindeközben derült ki, hogy a szerencsi üzletet már bezárta a vállalkozás, a miskolci pékséget pedig az adóhatóság által lefoglalt gépekkel együtt, a tiltás ellenére értékesítette egy másik vállalkozásnak.

A vásárló azt állította, nem tudott a lefoglalásról, a végrehajtókat azonban ez nem akadályozta abban, hogy elszállíttassák a berendezéseket, amelyek értéke csaknem 14 millió forint, s amelyeket elárvereznek. Az értük kapott összeget a bíróságon perelheti vissza a jóhiszemű vásárló.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG