1p
KKV
Az amerikai szenátus energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős bizottságának elnöke is úgy látja, Washingtonnak meg kellene csapolnia stratégiai olajkészleteit
A héten az amerikai szenátus energiaügyi és természeti erőforrásokért felelős bizottságának elnöke is csatlakozott azok táborához, akik a 100 dollárt közelítő olajárak mellett azt sürgetik, hogy Washington csapolja meg stratégiai olajkészleteit. A kormány szerint azonban egyelőre nincs vészhelyzet.

Jeff Bingaman, az illetékes szenátusi bizottság demokratapárti vezetője szerint "megkérdőjelezhetetlen", hogy az Egyesült Államokat nem veszélyezteti az olajellátás fizikai megszakadása. A szenátor a The New York Times pénteki száma szerint azt javasolta, hogy az amerikai olajárak leszorítása és a piacok megnyugtatása érdekében a kormány készüljön fel arra, hogy áruba bocsássa az ország 727 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának (Strategic Petroleum Reserve, SPR) egy részét.

Bingaman indítványát a líbiai olajszállítások megszakadásával, az ezeket kiváltó szaúdi készletek magas kéntartalmával és a források távolságával, valamint azzal indokolta, hogy a közel-keleti térségben további zavargások várhatók. Az amerikai stratégiai olajtartalékok részeleges kiárusításának hívei szerint a 100 dollár körüli olajár melletti értésesítés jelentősen csökkentené a szövetségi államháztartási hiányt. Megítélésük szerint emellett, most, a magas üzemanyagárak idején kellene előrukkolni az elektromos és a hibrid autók vásárlását ösztönző adókedvezmények bevezetésével.

Az amerikai kormány azonban ellenáll a nyomásnak, arra hivatkozva, hogy a beindított pótlólagos kitermelési kapacitások jóval meghaladják a líbiai szállítmányok megszakadása miatti kiesést. Washington megítélése szerint az olajárak csak "mérsékelten" emelkedtek, és a stratégiai tartalékok megnyitása a helyzet olyan mértékű túlreagálása lenne, amely rossz üzenetet küldene mind a hazai, mind a világpiacnak. Steven Chu energiaügyi miniszter óvott a pániktól.

Fred Upton, a képviselőház energiaügyi bizottságának republikánus elnöke szerint is csak akkor szabad a tartalékokhoz nyúlni, ha az ellátásban valóban komoly fennakadások jelentkeznek, s felemelte szavát még a kormány azon javaslata ellen is, hogy a 2012-es pénzügyi évben 500 millió dollárnyi olajat árusítsanak ki a készletekből, szövetségi programok finanszírozására.

Az SPR, a maga 727 millió hordós kőolaj-készletével a világ legnagyobb stratégiai tartaléka, amely akár öt hónapon át is képes lenne pótolni az Egyesült Államok olajimportját. Többnyire olyankor kölcsönöznek vagy lízingelnek belőle, amikor a tengeri szállítmányok akadályoztatása, tankerbalesetek vagy hurrikánok akadályozzák az olajfinomítók folyamatos működését.

Az SPR-t az OPEC 1973-1974-es olajembargójára válaszul hozták létre. Komolyabban csak az 1991-es, első öbölháborút megelőző időszakban, valamint a 2005-ös Katrina hurrikán után nyúltak hozzá. 2000-ben, az Irak és a Kuvait közötti feszültség újbóli kiéleződésekor Bill Clinton elnök szintén megnyitotta az olajcsapot. A stratégiai készletek felhasználása mindhárom esetben csak mérsékelt hatást gyakorolt az amerikai üzemanyag-árakra.

A The New York Times által megszólaltatott szakemberek szerint az amerikai olajellátást jelenleg nem fenyegeti veszély, sőt a észak-dakotai kitermelés növekedése miatt az Oklahoma államban működő cushingi tároló rekordtartalékokkal rendelkezik, egy új csővezetéken keresztül pedig megnövekedett a nyugat-kanadai olajhomokmezőkről szállított szintetikus üzemanyag mennyisége is.

 

 

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG