1p
KKV
Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mert álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért a működtetés betiltásának módja - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken.

Szabó Máté a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény október 10-étől hatályos egyes módosításainak megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól - áll a közleményben.

Három jogot is sérthet a betiltás

Az alapvető jogok biztosa szerint sérti az érintett vállalkozók tulajdonhoz való jogát az a mód, ahogyan a jogalkotó betiltotta a pénznyerő automaták működtetését, ellentétes továbbá a bizalomvédelemmel, és azzal a követelménnyel, hogy a jogszabályok hatályba léptetésekor kellő felkészülési időt kell biztosítani a jogi környezethez való alkalmazkodáshoz.

Az ombudsmant csaknem negyven magánszemély és kisvállalkozás kérte arra, hogy az Alkotmánybíróságon kezdeményezze a szerencsejátékról szóló törvény felülvizsgálatát. A panaszosok azt a rendelkezést kifogásolták, amelynek értelmében pénznyerő automatát csak játékkaszinóban lehet üzemeltetni, és a korábban kiadott működési engedélyek már a módosítást követő napon hatályukat vesztik.

Néhány nap alatt betiltották a nyerőgépeket

A kormány október elsején döntött a pénznyerő játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról, az Országgyűlés másnap fogadta el a törvénymódosítást, amellyel megtiltották a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését. Ez után pénznyerő gépek csak három, koncessziós joggal rendelkező játékkaszinóban működtethetők. A korábban kiadott működési engedélyek a törvény kihirdetését követő napon hatályukat vesztették.

Maga a törvény nem alkotmányellenes, de a módja az

Az alapjogi biztos szerint, a szerencsejáték piacán a törvényhozó szabadon eldöntheti, milyen mértékben teszi lehetővé a piaci szereplők szerepvállalását, és hogy azt állami monopóliumban tartja-e. Önmagában tehát nem alkotmányellenes az a szabály, amely csak játékkaszinóban teszi lehetővé a pénznyerő automata működését. Rámutatott arra is, hogy a vizsgálata nem terjedhet ki a szerencsejáték társadalmi helyességére sem.

Álláspontja szerint azonban nem felel meg az alaptörvény rendelkezéseinek, hogy a módosító törvény minimális felkészülési időt sem biztosított a vállalkozásoknak a tevékenységük átalakítására.

Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésére hivatkozva Szabó Máté arra is rámutatott, hogy a határozott időre kiadott, pénznyerő automaták üzemeltetésére vonatkozó engedély vagyoni értékű jog, amelyet az alaptörvény véd. Erre való tekintettel a meglévő engedélyek jogalkotói úton való, azonnali, kártalanítás nélküli megvonása alaptörvény-ellenes - állapította meg az alapvető jogok biztosa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG