3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV

A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derült ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából.
 

A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre átlagosan 6,5 százalékos árbevétel-bővüléssel és 3,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak.

A K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményei alapján mérsékelten csökkent a hazai kkv szektor árbevétel- és nyereségvárakozása a következő évre. A várt árbevétel-növekedés mértéke 7,1 százalékról 6,5 százalékra, a várt profitnövekedés mértéke pedig 4,7 százalékról 3,6 százalékra csökkent az előző év azonos időszakában mért értékhez képest. Az előző negyedévben a kilátások kedvezőbbek voltak, ugyanis 8,8 százalékos árbevétel, és 5,3 százalékos nyereségvárakozással számoltak a cégek. A szolidabb várakozások hátterében az állhat, hogy a cégek szerint a vírusjárvány miatti legnagyobb pénzügyi kiesés már megtörtént, a felmérés szerint a vírusjárvány következtében átlagosan 22 százalékkal csökkent a bevételük, amelynek áthidalására a hitelfelvételben gondolkodó cégek 84 százaléka hatékony megoldásnak tartja az NHP Hajrá programot – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az ipari cégek a legbizakodóbbak

A kkv-k árbevétel várakozásait tekintve a kisvállalkozások a legbizakodóbbak, ugyanis 7,6 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak. Őket 5,9 százalékkal követik a középvállalatok, illetve a mikrovállalkozások, akik árbevétel-növekedés várakozása 5,8 százalékra tehető. A szektorok közül 7,7 százalékkal az ipar számít átlag feletti árbevételre. A kereskedelmi szektor várakozásai egyébként 5,6 százalékról 6 százalékra növekedtek 2019 második negyedévéhez képest, az előző negyedévben viszont a kereskedelem számolt a legnagyobb mértékű árbevétel-növekedéssel (11,9 százalék).

Az eredményvárakozások tekintetében a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, akik 4 százalékos profitnövekedéssel számolnak, a közép, illetve kisvállalkozások ettől némileg alulmaradnak. Ágazatok szerint az ipari cégek várnak átlag feletti, 4,1 százalékos profitnövekedést, és ők maradnak el legkevésbé az egy évvel korábbi várakozásaiktól.

Bár a kutatás nem tér ki az alszektorok vizsgálatára, a vírusjárvány következtében főként a turizmusban, autóiparban, ingatlanszektorban jelentős forgalomesés volt tapasztalható, ezért a visszarendeződés várhatóan hosszabb időt vesz igénybe – egészítette ki az eredményeket Kökény Roland.

A jelenlegi kutatásban azt is megvizsgáltuk, hogy hogyan alakult a cégek árbevétele a járvány hatására. Általánosságban 10-ből 6 cég számolt be arról, hogy valamilyen mértékben csökkent az árbevétele, átlagosan 22 százalékkal. A legnagyobb mértékű csökkenés a szolgáltatószektorban és a kereskedelemben tapasztalható (25 százalék és 23 százalék), legkevésbé pedig az ipart és a mezőgazdaságot érintette (15 százalék és 6 százalék). A likviditási nehézségek javítására az egyik legnépszerűbb megoldás az NHP Hajrá program, amely iránt áprilisi indulása óta egyre nagyobb igény mutatkozik. Jelenleg a kkv-k 13 százaléka szeretne külső forrást igénybe venni, közülük 84 százalék mondta azt, hogy fontolóra veszi az NHP Hajrá programban való részvételt – foglalta össze az eredményeket Kökény Roland.

Címkék: KKV K&H Bank Kkv

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG