Az uniós források 10 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot fordítanak közvetlenül kutatás-fejlesztésre 2014-2020 között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai országos innovációs konferenciáján Budapesten. (A 700 milliárd forint 7 évre elosztva, havi 30 nappal számolva óránként 138,8 millió forintos átlagra jön ki - a szerk.)
Az államtitkár emlékeztetett arra is: a következő hét évben uniós forrásból a hazai társfinanszírozással együtt 7 300 milliárd forint áll majd rendelkezésre, és ennek 60 százaléka közvetlenül gazdaságfejlesztésre megy.
Cséfalvay Zoltán szerint a pénzügyi konszolidáció befejeződése után a figyelem most a fejlesztéspolitikára fordulhat. A továbblépéshez szükség van arra, hogy a nagy, globális értékláncokhoz minél több területen tudjanak kapcsolódni a hazai vállalatok. Fontos még a kutatás-fejlesztés és az innováció erősítésére - közölte az államtitkár.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
20 perce
-
Nem sírja vissza ezt a napot a BÉT
38 perce
-
A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
körülbelül 1 órája
-
Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
körülbelül 1 órája
-
Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
körülbelül 1 órája
-
Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
2 órája
-
A tengerentúli tőzsdéknek spenót is volt a reggeli turmixukban
2 órája
- Már nem Áder Jánosé a Kék Bolygó Alapítvány
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton
- Orbán Viktorhoz hasonlították Magyar Pétert az ukránok – nem is maradt el a válasz
- Ez aztán az átláthatóság – itt vannak a legfrissebb kormányzati szerződések
- Lecsapott a Tisza: felfüggesztették Pócs Jánosék mentelmi jogát a bizottsági döntés ellenére is
- Részletes számadást várnak kedden Kármán Andrástól
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Néhány héten belül indulhat a társadalmi konzultáció.
-
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32 -
Norvég befektető vásárolta fel a magyar pénzügyi szoftvercéget2026. szeptember 22. 11:31 -
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
2026. szeptember 22. 10:12
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
2026. szeptember 22. 05:46
-
Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
2026. szeptember 22. 07:03



