A kormányfő az üzemcsarnok a mezőgazdasági gépeket és autóipari alkatrészeket gyártó Linamar Hungary Zrt. 6,9 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokának átadásán kijelentette: ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen, meg kell nyitni az utat a vállalkozások előtt, mert csak ők teremthetnek tartós munkalehetőséget.
Orbán Viktor kifejtette: bár az állam idén 206 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a Start-munka programok, a közfoglalkoztatás keretében, csak a vállalkozások képesek arra, hogy hosszú távon biztos megélhetést teremtsenek. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány csak azokat a beruházásokat támogatja, amelyek eredményeként új munkahelyek jönnek létre.
Magyarországon 5,5 millió embernek kell rendszeres, jól fizető munkával rendelkeznie, illetve adót fizetnie ahhoz, hogy sikeressé válhassunk, tartósan emelkedő pályára állhassunk. A több mint 5 millió ember teljesítménye, adóbefizetése, anyagi ereje és vállalkozó kedve megteremtheti az erős középosztályt. A középosztály pedig stabilitást biztosíthat az értékekben, csak így válhat kiszámíthatóvá és tervezhetővé a jövő – mondta a kormányfő.
Havasi Csaba, a Linamar európai csoportjának ügyvezető alelnöke elmondta, a most befejeződött 6,9 milliárd forintos beruházással a cég 11 ezer négyzetméteres üzemcsarnok-kapacitását 5 ezer négyzetméterrel növelte, korszerű fogadó és szociális épületet alakítottak ki és felújították a parkolót. A beruházásból 1,5 milliárd forint a Gazdasági Operatív Programból származott.
Havasi Csaba elmondta, hogy a 2100 főt alkalmazó, így a régió legnagyobb ipari foglalkoztatójának számító Linamar az új autóipari és általános gépgyártó projektekhez kapcsolódóan jelentős gép- és eszközbeszerzést hajtott végre, amely idén is folytatódni fog, hozzátette, hogy a fejlesztés nyomán 250 új munkahely jött létre.
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán. A kormányfő hangsúlyozta, hogy 5,5 millió embernek kell rendszeres jól fizető munkával rendelkeznie, hogy tartósan emelkedő pályára állhassunk.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
24 perce
-
Mennybe ment a Mol csütörtökön
körülbelül 1 órája
-
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
2 órája
-
A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
2 órája
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
3 órája
-
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
3 órája
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Gólt lőtt, majd kiállították a legjobb amerikai csatárt, a belgák is alaposan megszenvedtek a vb-n
- Olcsó legyen, vagy hazai? Új „magyar” védjegy születik
- Eldöntötték, ki veszi át közmédia irányítását
- Új pénzügyi szereplő érkezik Magyarországra
- Nagy dobás az OTP-től, olcsóbb lesz a lakáshitel, de még a kormány is örülhet
- Tartogatott egy kis meglepetést az Alkotmánybíróságnak a Magyar Közlöny
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



