Magyarország lassan visszaszerzi elvesztett pozícióit, a magyarokkal pedig lehet jó üzletet kötni - a miniszterelnök szerint ezt üzeni az a stratégiai megállapodás, amelyet kedden írt alá a kormány nevében Kjell-Morten Johnsennel, a Telenor elnökhelyettesével a norvég telekommunikációs cégcsoport törökbálinti központjában.
A kormányfő komoly elismerésnek nevezte a Telenor magyarországi működését, az ugyanis szerinte azt mutatja, hogy Magyarországon olyan gazdaság épül, amely versenyképes lehet a világ más országaival, és méltó partnere egy olyan sikeres, a világban méltán elismert cégnek, mint a Telenor.
Orbán Viktor az aláírási ünnepségen emellett kitért a telekommunikációs szektort, így a Telenort is érintő különadóra. Elmondta, erről is tárgyalt a cég vezetőivel, és abban maradtak, hogy "minden olyan javaslatot, amely a magyar gazdaság növekedéséhez járul hozzá, ezáltal több adóbevételt eredményez általában, szívesen fogadunk, mert ennek arányában tudjuk majd csökkenteni azokat a terheket, amelyek speciálisan erre a szektorra esnek".