1p
KKV
Miközben Budapesten elismerték a tavalyi hiánycél elszállását, a kormányfő Brüsszelben - többek között - az államadósság-lefaragás prioritásáról beszélt
Csökkenteni kell Európában az államadósságot, és munkahelyeket kell teremteni, bármi áron - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

Miközben Budapesten elismerték a tavalyi hiánycél elszállását, a kormányfő Brüsszelben - többek között - az államadósság-lefaragás prioritásáról beszélt.

Az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke azon a sajtóértekezleten beszélt, amelyet az uniós vezetők, valamint az európai munkaadói, illetve munkavállalói szövetségek vezetőinek háromoldalú tanácskozása után tartottak. Ezt az egyeztető fórumot közvetlenül a csütörtök délután kezdődő EU-csúcs előtt rendezték meg.  Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőire fontos döntések várnak a gazdaságpolitikai összehangolás, a pénzügyi stabilitás megteremtése, illetve a versenyképesség biztosítása terén.

A magyar miniszterelnök elmondta: a délelőtti háromoldalú találkozó résztvevői benyomása szerint tudatában vannak annak, hogy a válság után a világ és Európa nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. A feladat tehát nem az, hogy visszataláljanak a válság előtti Európába, hanem hogy megtalálják új, válság utáni formáját.

A két legfontosabb feladat Orbán szerint az államadósság csökkentése és munkahely biztosítása mindazoknak, akik dolgozni akarnak. Tarthatatlannak nevezte azt, hogy Európa alacsonyabb foglalkoztatási mutatók mellett akar versenyezni másokkal.

A magyar kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy önmagában a növekedés még nem feltétlenül teremt új munkahelyeket. Tehát - folytatta - munkahelyteremtő jellegű gazdasági növekedésre van szükség. Hangsúlyozta, hogy vannak olyan rétegek, amelyek az innováción alapuló gazdasági növekedésbe nem tudnak bekapcsolódni, rossz szociális helyzetük, alacsony képzettségük vagy életkoruk miatt.

Az államnak ezért kiemelt szerepe lesz a közmunkák szervezése terén - vélekedett Orbán Viktor. Arra kell törekedni - mondta -, hogy kevesebben éljenek segélyből, és ha a piac nem ad munkát, akkor adjon a közmunka rendszere.
A magyar miniszterelnök egyetértett Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével abban, hogy az európai gazdaságban vannak biztató jelek. Megjegyezte azonban, hogy az államadósságok még ma is növekednek, márpedig amíg nem kezd csökkenni az államadósság, addig "nem érezhetjük magunkat biztonságban".

Orbán kitért a sajtótájékoztatón arra, hogy az uniós gazdasági kormányzás megteremtését célzó hat jogszabálytervezet - amely "a magyar elnökség legfontosabb missziója" - a csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozón elnyerheti a résztvevők egyetértését. Ezután - tette hozzá - megkezdődhetnek a tárgyalások a jogszabálytervezetekről az Európai Parlamenttel, és a júniusi EU-csúcsra, vagyis a magyar elnökség lezárulta előtt ebben a kérdésben megszülethet a megállapodás.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG