A NAV-osok ellenőrzést tartottak egy Pest megyei településen lévő telephelyen, ahol csaknem 11 ezer kilogramm színesfémet, többek között nyúzott réz és alumínium ipari kábeleket, égetett rézkábeleket és egyéb réz hulladékokat tároltak.
Kiderült, hogy a helyszínen két fémkereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozás működik, azonban ennek végzéséhez semmiféle engedéllyel nem rendelkeznek. Az ellenőrzést végző pénzügyőrök megállapították azt is, hogy az egyik gazdálkodónak 271 millió forintos adótartozására is van.
Miközben tartott az ellenőrzés megérkezett a telephelyre egy tehergépkocsi, amelyen több mint 4300 kilogramm réz fémhulladék volt. A gépjármű vezetője nem tudta igazolni a szállítmány eredetét. A pénzügyőrök az összesen több mint 15 ezer kilogramm színesfémet, illetve fémhulladékot lefoglalták és több mint 68 millió forint bírságot szabtak ki.
Érvénytelen lett a népszavazás, így egyebek mellett továbbra is jár a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak az élethosszig tartó juttatás.

Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



