2p
KKV
Lecserélhetik a 3-as metró vonatait, a pályázatot úgy írták ki, hogy nyugati gyártó aligha jelentkezik rá.

A Magyar Nemzet Online úgy tudja, hogy a 3-as metró kocsipark használhatatlan vonatait újabb típusúra cserélnék. A közel 70 milliárdos pályázatot úgy írták ki, hogy nyugati gyártó szinte biztosan nem fog rá jelentkezni - írta lap. 

Nyáron a főpolgármester írt a fejlesztési miniszternek, hogy a 3-as metró időzített bomba, sürgősen fel kell újítani az alagutat és a vonatokat is. Júliusban kiderült, hogy a teljes pályarekonstrukcióról most novemberben fogják aláírni a szerződést a beruházóval, a tervezési szakasz lezárultával pedig 2016-ban megindulnak a munkálatok.

Ilyen kondíciók mellett nyugatról nem szállítanak

Néhány nappal ezelőtt a Metróért Egyesület adott hírt arról, hogy szakmai berkekben napvilágot látott egy megoldási terv a több évtizede közlekedő, rogyadozó szovjet kocsik lecserélése ügyében. Az információk szerint orosz szerelvények érkeznének Budapestre, mégpedig kedvező konstrukció keretében.

A Budapesti Közlekedési Központ először cáfolta a hírt, de Tarlós István később az Indexnek úgy nyilatkozott: valóban nagy átalakításokat terveznek a 3-as vonal kocsiparkjában. Mintegy 65-75 milliárd forintból újítanák fel, építenék újra a most futó szerelvényeket. A tervek szerint nyílt közbeszerzési eljárásban 2016-tól halasztva tíz éven át fizetne a BKV a partnernek.

Napjainkban nyugati gyártó már nem szállítana járműveket ilyen kondíciókkal, így tényleg valószínűnek tűnik, hogy Oroszországgal tárgyalhat a közlekedési vállalat. Ezt egyébként független szakértők is megerősítették.

Vannak előnyei

Ami az orosz szerelvények mellett szól, az a technikai háttér, ezzel már nem kellene megismerkedniük a vonatvezetőknek. A 2-es vonal automatizálása miatt a BKK-nak elvileg el kellene bocsátania dolgozókat, de mivel az újonnan beszerezni kívánt kocsikkal is sok karbantartási feladat járna, a leépítésre sem lenne feltétlenül szükség. Az új vonatok kocsiszekrénye nagyon hasonlít a budapestiekére, így a szakembereknek az alapvető javítási munkálatokhoz sem kellene újraképezniük magukat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG