A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint így több mint 100 fuvarozó vállalkozás menekült meg a fizetésképtelenségtől. A tárca előterjesztése alapján a parlamenti képviselők egyes, pontosan körülhatárolt esetekben hagyták jóvá a kiszabott e-útdíj bírságok elengedését.
A bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók viszonylati jegyet váltottak ugyan, de ezt nem mindenben a törvényben leírtaknak megfelelően, hanem késve vagy téves bevallás alapján tették - írja az NFM.
A jóhiszemű fuvarozók jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le. Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett. Az Országgyűlés a közérdek sérelme nélkül úgy rögzített átmeneti szabályozást, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók nem kerülnek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.
Az MFB-csoporthoz tartozó Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. feladata lesz a törvény végrehajtása.
Így lehet rendezni
A kérelmet a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül lehet majd benyújtani. A gyorsabb, hatékonyabb ügyintézés érdekében fontos, hogy a kérelmezők a NÚSZ Zrt. által elkészített, a törvényben meghatározott egyes esettípusokra külön-külön vonatkozó dokumentum csomagokat használják - hívja fel a figyelmet a tárca. A formanyomtatványok letölthetőek lesznek a hu-go.hu weboldalról, azokat a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban személyesen is át lehet venni. A kérelmezőnek bírságesetenként kell a kérelmet benyújtaniuk a 12 ezer forintos szolgáltatási díj és szükség esetén az útdíj különbözet befizetése mellett.
A bírság alóli mentesítésről szóló igazolásnak kizárólag abban az esetben van helye, ha a kérelemben és mellékleteiben szereplő információk a törvénynek megfelelnek, a NÚSZ Zrt. adatbázisában foglaltakkal nem ellentétesek. A kiállított igazolás alapján a bírságot kiszabó hatóság visszavonja a bírsághatározatot.