2p
KKV
Pozitív fordulatot várnak a trafikosok a dohánykereskedelmet szabályozó törvény módosításától.

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeket, egyúttal fellép egyes piaci szereplők tisztességtelen üzleti gyakorlata ellen - mondta Adorjánné Pordán Éva, az MDKE titkára.

Kiemelte: a piac működőképességének fenntartásához megoldásra váró kérdések között szerepelt a szállítók és kiskereskedők szerződéses kapcsolata, amely az utóbbi időben olyan mértékben egyoldalúvá vált a szállítók javára, hogy az már-már veszélyeztette a trafikosok megélhetését, a dohányboltjaik működését. Elmondta: a mostani körülmények között a szállítási szerződések megkötéséhez és az áruszolgáltatáshoz a dohánytermék nagykereskedők elvárják, hogy az egyoldalúan összeállított szerződést változatlan formában írják alá a kiskereskedők, másrészt olyan kapcsolódó elvárásokhoz kötik a dohányáruk szállítását, mint a "polckép" fenntartása.

Adorjánné Pordán Éva kiemelte: ezen a visszás helyzeten változtat majd az, hogy a törvényjavaslat szerint a dohánytermék kiskereskedő csak meghatározott - állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított - dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben, és ez a cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzést is.

Jó, hogy lesz rágógumi és cukorka

Kifejtette: ha a törvényt elfogadják, pozitívan hat majd az a változtatás, hogy a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, illetve a dohányboltokba betérők a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik majd a benyújtott törvényjavaslat szerint. Rámutatott: a "klasszikus" trafikok termékeibe korábban is beletartoztak ezek a termékek. A titkár azt is kedvezően ítélte meg, hogy a változtatások révén a vállalkozó örököseinek is lehetősége lesz a kereskedői tevékenység folytatására. 

Elmondta: kedvezően értékelik az egyesület tagjai, hogy megemelik azt a küszöböt, amelyet követően a törvény kötelezővé teszi újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kiírását, a korábbi 2000 lakos után kiírt egy jogosultság helyett a küszöb 3000 lakos lesz. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG