A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) évekkel ezelőtt létrehozta az atomerőmű bővítésével kapcsolatos Lévai-projektet. Azóta is folyik a munka: egyebek között a telephely engedélyeztetésével kapcsolatos elemzések, vizsgálatok zajlanak. Hamvas István szerint nagyon fontos feladat a tender megszervezése, azt mindenképpen ki kell írni, hogy kiválaszthassák azt a szállítót, amely megépíti a blokkot Pakson.
A döntésnek nagyon örülnek, mert ez azt jelenti, hogy az a munka, amelyet eddig elvégeztek a Lévai-projekt keretében, nem veszett el, és nyugodtan folytatható - tette hozzá Hamvas. Szerinte a tender kiírása után nagyon nagy eséllyel azok a döntések is megszületnek, amelyek világossá teszik, hogy melyik blokkot veszik majd meg.
Hamvas István elmondta: műszaki szempontból már rögzítették, hogy milyen blokktípust szeretnének. Ez alapján legalább öt ajánlatra számítanak. Egyrészt úgy gondolják, hogy a Westinghouse az amerikai AP 1000-es típusú blokkal fog a pályázaton jelentkezni. A franciák kétféle blokktípussal pályázhatnak majd: az egyik az EPR, amelyből egynek-egynek éppen Finnországban és Franciaországban van folyamatban az építése.
Hamvas István a moszkvai Atomexpón elmondta: a franciák együtt fejlesztettek ki a Mitsubishi céggel egy Atmea nevű blokktípust, amely kisebb teljesítményű, mint az EPR. Biztosak abban, hogy az oroszok is pályázni fognak a VVER 1000-es reaktorukkal, és a koreaiaktól is várnak ajánlatot, ha kiírják a pályázatot a paksi atomerőmű bővítésére.
Legalább öt ajánlatra számít az újabb energiablokkokra kiírandó versenytárgyaláson Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A pályázók között lehet amerikai, két francia, orosz és koreai is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
6 perce
-
Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
28 perce
-
Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
körülbelül 1 órája
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
körülbelül 1 órája
-
Búcsúzott a vb-től a horvátok legendája, magabiztos spanyol továbbjutás
körülbelül 1 órája
-
Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2 órája
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
12 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Tartogatott egy kis meglepetést az Alkotmánybíróságnak a Magyar Közlöny
- Magyar Péter elárulta: hamarosan eltűnhet a vármegye elnevezés?
- Magyar Péter döntött: tízmillió forint osztalékot vehet ki a cégéből
- Döntött a belügyminiszter: újabb fejcserék történtek
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Fontos hírt kapott Brüsszelből Magyarország, jön egy adag pénz
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Ketten életüket vesztették a csapásban.
6 perce
Részvény / Deviza / Áru
Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Lendületben a hazai fizetőeszköz.
28 perce
Közérdekű
Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Svájc 2:0-ra legyőzte Algériát.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A Mol-csoport megújuló energia beruházása fontos állomásához érkezett
07:43
-
Egyre hatékonyabbak az ukrán dróntámadások, már a vízellátás is akadozik egyes orosz fennhatóságú területeken
06:12
-
Különutas magyar sikersztori: Száguldanak a kötvényárak, szárnyal a forint
05:47
-
Nem Horvátország lett a magyarok első számú nyári úti célja
16:54
-
Hiába fellebbezett a Google, fizetniük kell
16:11
Turizmus Online cikkei
-
HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom
06:46
-
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
06:10
-
Miért ülnek le folyton a norvég szurkolók a futball-vb idején a földre, és kezdenek el evezni?
06:01
-
Történelmi döntés: a brit kocsmák hajnali 5 óráig tarthatnak nyitva az Anglia–Mexikó mérkőzés miatt
05:55
-
Tokajra került az „Év Pincészete” díj
05:47
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2026. július 2. 13:59
-
Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
2026. július 2. 08:41

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



