A General Motorshoz tartozó vállalat az idén egymillió kocsi gyártását tervezi, miközben kapacitásai 1,6 millió előállítását tenné lehetővé. A német hetilap beszámolója szerint a központi gyárban, Rüsselsheimben a kapacitások 65 százaléka, Eisenachban és Bochumban 66 és 77 százaléka, a lengyelországi Gliwicében 62 százaléka, a spanyolországi Saragossában 59 százaléka, a nagy-britanniai Lutonban és Ellesmere Portban 57 és 55 százaléka van kihasználva.
Az Opel szóvivője nem kommentálta a lap információit arra hivatkozva, hogy a gyártással kapcsolatos tervekről nem nyilatkoznak. Az utóbb időben olyan hírek terjedtek el, hogy a GM további Opel-gyárakat akar bezárni Európában a tetemes veszteség miatt, de ezt eddig rendre cáfolták az Opel vezetői.
Az elmúlt tizenkét évet nézve az Opel mindössze egyszer, 2006-ban volt nyereséges, a GM el is akarta adni, de aztán meggondolta magát: 2009-ben inkább a szerkezetátalakítás és a leépítés mellett döntött. Bezárták az antwerpeni gyárat, és az Európában lévő 48 ezerből nyolcezer munkahely megszüntetéséről született döntés.
Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel gyáraiban. A német Focus magazin megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy van az Opelnek olyan üzeme, ahol a gyártó berendezések 40 százalékát nem használják ki.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
7 órája
-
Megy ez? Békemegállapodás született egy véres háborúban
7 órája
-
Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
7 órája
-
Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
8 órája
-
Egykilós aranyrúddal vásárolta meg Trump jóindulatát egy delegáció
8 órája
-
Orbán Viktor: „veszély van”
9 órája
-
Ha Trump megbillenti, a hatalmas pénzeszsák mindenkire ráborul
9 órája
Mfor.hu Top24
- Lengyel-magyar: mégis két jó barát lehetünk?
- Pánik a Fideszben: Orbán Viktor már az ATV-be is bekopogott – Ez Viszont Privát
- Nagy meglepetés éri decemberben a nyugdíjasokat
- A tiszások sincsenek annyira oda Magyar Péterért?
- Megáll végre az áremelkedés a benzinkutakon?
- Megijedt Trump az inflációtól?
- Élő adásban halt meg egy videós, de az uniós jogalkotás még mindig nem készült fel
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
Heti top
- Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat? 2025. november 11. 05:42
- Dühönghet Putyin: Ukrajna néhány perc alatt elintézte az olajexport egy jó részét 2025. november 15. 10:07
- Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán? 2025. november 12. 16:37
- Elképesztő felvétel érkezhetett a pokrovszki front orosz oldaláról 2025. november 11. 13:21
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét 2025. november 3. 11:01
Friss
Nemzetközi
Megy ez? Békemegállapodás született egy véres háborúban
Elhallgathatnak a fegyverek Kongóban.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
7 órája
Nemzetközi
Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
Zaprizzsja megyében kellett feladniuk egy települést, hogy mentsék a katonáik életét.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több vármegyében olcsóbb lesz az éves autópálya-matrica
16:48
-
Betegszállítói állás a egri kórházban
16:36
-
Eger – november 17-étől munkálatok miatt kimaradó megálló
16:33
-
Élelmiszerbolti eladói állás egri munkavégzéssel, teljes munkaidőben
14:20
-
Eger Advent 2025 – a Markhot Ferenc Kórház Gyermekosztálya a város jótékonysági programjának kedvezményezettje
14:12
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
-
Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét
2025. november 3. 11:01
-
Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat?
2025. november 11. 05:42
top 24
-
Dühönghet Putyin: Ukrajna néhány perc alatt elintézte az olajexport egy jó részét
2025. november 15. 10:07
-
Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
2025. november 15. 09:06
-
Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
2025. november 15. 10:28
-
Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
2025. november 15. 16:08
-
Jó hírt kapott Lengyelországból Orbán Viktor
2025. november 15. 10:58


