3p
KKV
A kereskedelmi szövetség szerint ha ragaszkodik az év végi határidőhöz a minisztérium, sok üzletben megállhat az élet januárban. Márpedig az NGM szerint nem lenne fair a határidőt betartó vállalkozásokkal szemben, ha a többiek haladékot kapnának.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nem tartható az úgynevezett nagykasszák (számítógép alapú, elektronikus naplóval felszerelt pénztárgépek) esetében az év végi határidő, mivel a szükséges fejlesztések, átalakítások ugyan már megkezdődtek, de még messze nem zárultak le - a szövetség szerint ez a külső pénztárgépszállító-szolgáltatók elhúzódó előkészítő tevékenysége miatt van így.

Vagy ajándék, vagy új kassza?

Az NGM nem enged

A jogkövető adózók érdekei azt kívánják, hogy a tárca ne adjon lehetőséget további halasztásra, ne tegye lehetővé, hogy egyes adózók kivonják magukat a kasszacsere kötelezettsége alól. A minisztériumnak ezért nem áll szándékában (többször) kitolni az átállás határidejét.

A tárca olyan  módosító javaslatot készít elő, amely alapján az adóhatóság szigorúan fel tud lépni azokkal szemben, akik az új kasszák beszerzésére vagy beüzemelésére nem hajlandók.

Részletek >>

A karácsonyi bevásárlási forgatagban lehetetlen pénztárgépeket cserélni, átalakítani, így vagy az ajándékvásárlás, vagy a kasszacsere marad el december végéig - írja a szövetség. Az üzletbezárás pedig azt jelenti majd, hogy sok kis üzletben és nagyáruházban megáll az élet a jövő év elejétől -  vagy a bírság, vagy a bírság előli menekvés miatt.

Az OKSZ célszerűnek tartaná, ha a tervezett jogszabály változásokról egyeztetést folytatna az NGM az érintett vállalkozásokkal, mivel a szaktárca közleménye, a tervezett új intézkedés súlyos áruellátási zavarokkal  járó következményeket vetít előre.

És ha jön az adóhatóság...?

Az OKSZ elfogadhatónak tartja, ha az online pénztárgép megrendelések tényét (vagy elvesztését) be kell jelenteni az adóhatósághoz, ezen túl azonban más intézkedés már zavarokat okozhat az online átállásban, veszélyeztetve az eddig eredményesen elvégzett feladatokat is - írja az adóhatóság esetleges növekvő szerepvállalásával kapcsolatban a szövetség.

Van, amikor hiába igyekszik a vállalkozás

A kisvállalkozások kénytelenek szembenézni azzal a bizonytalan helyzettel is, hogy egy pénztárgép forgalmazásának engedélyét bármikor visszavonhatja a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal, amire volt is példa az elmúlt napokban, így bármelyik vállalkozás pénztárgép megrendelése - és a befizetett előleg - egyik pillanatról a másikra odaveszhet - írja az OKSZ.

Ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt, az Alt Cash Kft. részére korábban kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép nem felelt meg a műszaki és informatikai követelményeknek. Ez a típus volt az, amelynek megvásárlását a kormány támogatta, így tízezer kereskedő órák alatt lefoglalta 100 ezer forintos maximált ár reményében kasszákat.

Eddig 1 közül lehet választani


Eddig egy "nagykassza" kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és még 27 további PC alapú kassza kérelmének elbírálása van folyamatban. Az eddig kapható egyszerűbb szerkezetű kiskasszákhoz képest a PC alapú pénztárgépek bonyolultabbak. Ezekhez a számítógép rendszerű pénztárgépekhez integrálhatóak a készletnyilvántartó vagy egyéb informatikai rendszerek, illetve összekapcsolhatóak a könyvelési rendszerrel, így nagy segítséget nyújtanak a vállalkozók adminisztratív teendőinek elvégzésében is. Ilyen gépeket használnak például a nagy áruházláncokban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG