A Bloomberg beszámolója szerint több mint 20 brit kiskereskedelmi cég pereli Londonban a kártyatársaságot a kártyás fizetések után felszámított díjak miatt. A Tesco 2014-ben fordult bírósághoz az úgynevezett interchange díjak túlzottan magas szintje miatt, amelynek mindkét fél által elfogadható mértékéről időközben már megállapodott a két cég.
A Mastercard pénzügyi vezetője az nyilatkozta az egyezség után: örülnek, hogy végre maguk mögött tudhatják az ügyet.
A brit bírósági eljárások mellett az Európai Uniótól is kapott már egy kellemetlen levelet a Mastercard, amelynek a vége a Bloomberg szerint akár bírság is lehet. Ebben is a "mesterségesen magasan tartott" díjak miatt korholják a társaságot. Az Unió célja, hogy erősítse a versenyhelyzetet a kártyaszolgáltatást nyújtó bankok között, valamint mérsékelje a külföldön kártyával fizető ügyfeleket terhetlő díjakat.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.



