Beperelte a Porsche autógyárat a Paul Walker-baleset másik halálos áldozatának özvegye. Kristine M. Rodas szerint nem gyorshajtás, hanem az autó hibája okozta a mozisztár és az autót vezető barátja, Roger W. Rodas tragikus halálát tavaly novemberben.
Az özvegy által hétfőn egy Los Angeles-i bíróságra benyújtott dokumentumok szerint Rodas a baleset előtt óránként 88,5 kilométerrel vezette a 2005-ös Porsche Carrera GT sportkocsit, amely a törvényszéki szakértők szerint sem veszélyes sebesség. Kristine M. Rodas keresete a tragédiáért elsősorban a Porsche nem megfelelő ütközésgátlását és a nem kellően biztonságos benzintankot hibáztatja - írta a The Hollywood Reporter.
A keresetben az is szerepel, hogy Rodas a Porsche felfüggesztésének hibája miatt nem tudta irányítani a kocsit, és sodródott neki három fának a Santa Clarita-i úton. Rodas özvegye leszögezte, hogy a Carrera GT nem volt biztonságos arra a célra, amelyre szánták, sem gyártása, sem tervezése, sem tesztelése, sem alkatrészei nem voltak megfelelőek. Az özvegy meg nem határozott összegű kártérítést követel az észak-amerikai Porsche cégtől, amely egyelőre nem reagált a keresetre.
A Los Angeles megyei seriff hivatala márciusban azzal zárta le a hosszadalmas szakértői vizsgálatot, hogy az autóbalesetet nem mechanikai hiba, hanem gyorshajtás okozta. A szakértői vizsgálatban azonban a Porsche szakemberei voltak a hatóságok segítségére.
Beperelte a Porschét a Paul Walker-baleset másik áldozatának özvegye.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elon Musk a világ első trilliósává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
9 perce
-
Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
30 perce
-
Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
körülbelül 1 órája
-
Forró pillanatok várhatnak Trumpra
körülbelül 1 órája
-
Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
2 órája
-
Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
2 órája
-
Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter a Master Good-ügyről: „Ne fenyegesse a kormányt!”
- Több mint kétmilliárdot költött a Tisza Párt a választásokra
- Ingyenes lombik, fizetős génteszt: Mi a valóság a hazai lombikprogramok körül?
- El nem hiszi, mennyi lazacot cipel magával a norvég csapat a foci-vb-re
- Magyar Péter kommentben ment neki Sulyok Tamásnak, mert az államfő az Alkotmánybírósághoz fordul
- Trump nagyon kemény csapást ígért csütörtök estére
- Megint villantott egyet a forint
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
30 perce
Nemzetközi
Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Hiába a szabadság, a magyar dolgozók fele még mindig nem érzi kipihentnek magát
16:54
-
A humanoid robotok kora jön: a Bosch szerint most kezdődik az automatizálás új korszakának
15:03
-
Félmilliárd eurós gyorssegélyt adna az EU a gazdáknak
13:49
-
A cégek ötöde szerint MI kiválthatja a diplomásokat
13:09
-
Tömeges letartóztatások és kampányok után visszaesnek az online csalások Kínában
12:47
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Leállt a Facebook, az Instagram és a Messenger – világszerte milliókat érint a hiba
16:00
-
Súlyos baleset a 23-as főúton: három embert feszítővágóval szabadítottak ki, mentőhelikopter érkezett
15:36
-
Láthatóvá tennék Eger büszkeségeit: új program indulhat a helyi tehetségek elismerésére
15:11
-
Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás a Hadnagy út egy szakaszán
13:58
-
Négy és fél éves csúcson a forint: 353 forint alá esett az euró árfolyama
12:31
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
2026. június 12. 11:58
-
Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
2026. június 11. 18:46
-
15 fok az Antarktiszon – mégis mi történik itt?
2026. június 12. 09:05
-
A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
2026. június 11. 20:21
-
A kormány megszünteti a közszolgálati egyetem egyik monpóliumát
2026. június 12. 11:03
A SpaceX technológiára fókuszáló Nasdaq indexbe való bejegyzése jó teszt a tőzsdére lépő mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalatok értékelésében. 





