2p
KKV
Több mint hatszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek egy őrző-védő cég.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője közleményében azt írta: a balatonszárszói férfi irányításával működő, vagyonvédelmi feladatokat ellátó bűnszövetség a valóságban nem működő cégek beiktatásával, valótlan számlázással 150 millió forint áfát csalt el, míg a dolgozók után 470 millió forint összegű járulékot nem fizetett be.

Az akcióban 110 pénzügyi nyomozó több megyében, 35 helyszínen tartott házkutatást. A Veszprém megyei adórevizorok az alkalmazottak bejelentését ellenőrizték.

A céghálózatot működtető volt idegenlégióst a NAV Merkúr bevetési egysége fogta el; egyik, álnevet használó társát három elfogatóparancs alapján körözték, elfogása után megkezdte korábban kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

Az okozott kár megtérülésére 306 millió forint összegben zárolták az elkövetők vagyonát: gépkocsikat, ingatlanokat, készpénzt és követeléseket. A pénzügyi nyomozók az akció napján, múlt csütörtökön tizenegy gyanúsítottat és tizenöt tanút hallgattak ki.

A bűnszövetséget irányító férfit a Kaposvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága nyomoz bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt, az elkövetők akár 10 év szabadságvesztést is kaphatnak.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG