1p
KKV
Az elmúlt két évben 51.755 céget töröltek a nyilvántartásból, közben 101.718 új vállalatot alapítottak; az üzleti élet tisztulására minden bizonnyal kedvező hatással lesz a cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése - állapítja meg a feketelista.hu adatbázis.

2011 végén 650.063 társaságot tartottak nyilván, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon, pedig közben tízezrek „dobták be a törölközőt” - jegyzi meg a közlemény. Évente általában kétszer annyi társaság alakul, mint amennyi hivatalosan kivonul a piacról. A közlemény szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég törlése, kivezetése meglehetősen bonyolult, időigényes, a cégalapítás viszont akár órák alatt megejthető.

Miközben egy vállalkozás ellen felszámolás, csődeljárás vagy bármilyen más eljárás folyik, a tulajdonos más néven, más címen már új céget alapíthatott. Legalábbis eddig ez volt a gyakorlat, március elsejétől viszont alaposan szigorodtak a cégalapítás feltételei. A közlemény idézi a Fővárosi Törvényszék tájékoztatását, amely szerint a cégbírósági ügyintéző kizárólag bt., kkt. és egyéni cég módosítási kérelmeit bírálhatja el, a kft.-k és a zrt.-k változásbejegyzési kérelmeinek elbírálása visszakerült a cégbíró hatáskörébe. Mind az egyszerűsített, mind pedig a hagyományos cégalapítási eljárásban az okiratokat - jogszerűségi szempontból - vizsgálni kell, ezáltal a törvényességi felügyeleti eljárások száma növekedni fog.

Az adószám kiadását megelőzően – új elemként – az adóregisztrációs eljárás keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi, hogy a cégalapítónak, tulajdonosnak, vezető tisztségviselőnek van-e adótartozása, érvényben van-e vele szemben bármiféle elmarasztalás. Amennyiben 180 napon túli és 15 millió forintnál több az adótartozása, az adóhivatal megtagadja az adószám kiadását. Nem kaphat adószámot az sem, akiről kiderült, hogy korábban fiktív céget „üzemeltetett”, és eltiltották a cégvezetéstől. Várhatóan a bejegyzés díjának jelentős emelése is kihatással lesz a cégalapításokra. Az eddigi egységesen 15 ezer forinttal szemben a hónap elejétől kft. esetében 50 ezer, kkt.-nél pedig 25 ezer forint lett a bejegyzési illeték - emlékeztet a közlemény.

Az adóhatóság a regisztráció márciusi bevezetésével elsősorban azokat akarja kiszűrni, akik eddig visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségével. Decemberben azonban még volt egy utolsó roham: egyetlen hónap alatt 9316 cégalapítást jelentettek be, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban, amikor 4892 új cég alakult. Az idén viszont már egyértelműen érezhető a visszafogottság. Az adóhatóság tájékoztatása szerint január–februárban 6840 cég alakult, szemben a 2011. évi adattal, amikor e két hónap alatt 8164 új céget jelentettek be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG