1p
KKV
Csaknem a települések felében nem nyílt trafik, ugyanis annyi koncessziót még nem osztottak ki. Vagyis nagyjából másfél millió ember környezetében nincs dohánybolt. Ahol pedig megnyílt, az a többi boltosnak okozhat fejfájást.

 

Sokaknak kell utazni a cigiért

A dohánykoncessziós pályázati kiírás első körében 3176 településen kerestek új trafikost, nyertest azonban több mint 1410 településen nem találtak. Ez azt jelenti, hogy a települések közel felében jelenleg nincs trafik, így ha valaki dohányterméket akar vásárolni, annak utaznia kell - derül ki a derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményéből. A szervezet szerint csak akkor nem kell utazni, ha a július 15-i határidőig a régi árusnál még  maradt a régi készletből, amit meg lehet venni. Magyarország kistelepülésein 3 millió ember él, ezek fele júliusban lakóhelyén nem talál majd trafikot. Később azért javulnak az esélyeik, hiszen az új pályázatok hozhatnak nyerteseket - emlékeztet a szövetség.

Trafiktérkép már eddig is sokféle készült, de a dohányosoknak az esetek döntő többségében maguknak kell felkutatniuk a számukra legkedvezőbb helyen található új trafikot (a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. trafikkereső listájára még töltik az adatokat). Az árusítóhelyek száma tizede lesz a korábbiaknak.

Kétféle kereskedő lesz

Az OKSZ szerint akkor nem kell a szokottnál többet utazni a cigi miatt, ha a koncessziónyertes egy régi árusítóhely tőszomszédságát választotta a trafiknyitás helyének. Ezzel ugyanakkor ketté is szakadt a kereskedők tábora, hiszen lesznek trafikos és nem trafikos árusítóhelyek, nem kevés versenyelőnyt nyújtva az előbbieknek - állítja az OKSZ. Ez átrajzolja majd a vásárlások rendjét, hiszen a dohányvásárló előreláthatóan a legrövidebb útvonalat választja, ha a cigaretta mellett mást is vásárol. A szövetség szerint felvetődik a kérdés, hogy mennyiben sérül a versenyegyenlőség követelménye, melyet a kereskedők már a rendszer indításakor megfogalmaztak.

Lesznek olyan helyek, ahol a dohányvásárló a bőség zavarával küszködik majd. A legforgalmasabb főútvonalak, terek mentén egymás hegyén-hátán is nyíltak új trafikok. A legnehezebb helyzete a középsőnek lehet, hiszen a jobbról, vagy balról érkező vásárlók a legegyszerűbb megoldást választva az első útjukba kerülő nemzeti dohányboltba lépnek be. A szomszédos trafikok között is lesz piaci verseny.


Nemcsak a cigi miatt csökkenhet a boltosok forgalma

Elsősorban a kistelepüléseken szembesülhetnek majd az üzlettulajdonosok azzal, hogy a dohányterméket már nem tőle vásárolják. Ez első megközelítésben ugyan csak a cigaretta forgalomkiesését jelenti, de ha a faluban a másik boltos árusíthat cigarettát, a többi - legalábbis az OKSZ szerint - lehúzhatja a redőnyt. A dohányosok feltehetően akkor nem csak a cigarettát, hanem a tejet, kenyeret is a másik üzletben veszik meg, hiszen így a legegyszerűbb számukra.

Az elmúlt években folyamatosan csökkenő élelmiszerpiacon a túlélésért küzdő kisboltosok számára a legkisebb forgalomkiesés is végzetes lehet, leginkább akkor, ha az a cigarettán kívül más terméket is érint.

Kellett a nagyobb árrés a cigire

Alaposan felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikket is árulhatnak. Az „átlagvásárló”, ha tegnap 100 forintot elköltött egy élelmiszerüzletben, abból 40 forintot különböző élvezeti cikkekre költött. A dohánytermékek mellett a trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, szeszes ital, kávé (a helyben fogyasztható is), energiaital, ásványvíz, üdítőital, fagyi, jégkrém, újság. Érheti más meglepetés is a vásárlót (meg a kereskedőt is), mivel a törvény szerint „jogszabály által meghatározott más termék” is értékesíthető a trafikban.

Megkönnyíti a trafikosok helyzetét, hogy a július 15-től belépő árrésszabály alapján már nem kell más termékek értékesítésével megtámogatniuk a dohányértékesítést (az eddigi 4-5%-os árrés mellett eddig erre kényszerültek a kereskedők). Az Országos Kereskedelmi Szövetség hangsúlyozza, hogy a 10%-os árrés előírása önmagában helyes döntés, hiszen ha a vásárló egy kiló kenyér árában minden költséget megfizet, a cigaretta esetében sem indokolt a kivétel (amit eddig a gyártók kényszerítettek a kereskedőkre). A cigaretta fogyasztói ára előreláthatóan nőni fog.

Cigit igen, tejet nem lehet majd kapni?

A vásárló ezek után a bőség zavarával is küszködhet. Választhat, hogy a különböző élvezeti cikkeket a trafikban, vagy régi szokásaihoz ragaszkodva máshol veszi meg. Feltehetően a trafikok óvatosan nyitnak a termékkínálat bővítésében, hiszen ők is bukhatnak, de valószínűleg a vásárló, ha már betér a trafikba, más termékből is válogatni fog. Ez is átformálja a vásárlói szokásokat.

A termékkörbővítés egyébként a többi boltos számára újabb veszteség forrása, ezért is az új rendszer súlyos hibája. (A régi trafikosok, akik kiszorultak az új rendszerből, úgyszintén árultak a dohánytermékeken kívül mást is, de egyrészt erre az alacsony árrés miatt rá is kényszerültek, másrészt az ő termékkörük nem összpontosult az élvezeti cikkek körére.) Előfordulhat, hogy egy településen cigarettát lehet majd kapni, de kenyeret, tejet már nem.

Hozzátartozik a képhez, hogy az új trafikrendszer ötezer új értékesítőhely belépését jelenti az egyébként is nehézségekkel küszködő fogyasztási cikk piacon: ennyivel nő a piaci versenyzők száma.

Fontos a zökkenőmentes átmenet

A törvény lehetőséget kínál a dohánytermékek mozgóboltos árusítására is. Ez kézenfekvő megoldás lehet, ha kevés helyen kellene pótolni a dohányárusítás hiányát. A települések közel felében azonban ez már zökkenőkkel járhat, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a dohányos vásárló a mozgóbolt érkezésekor otthon lesz.

A „kijelölés” intézménye sem biztos, hogy sikerrel működhet (a törvény koncesszió hiányában erre lehetőséget ad), hiszen az árusítás csak bizonytalan időre szól, ami költségekkel jár (akit meg nem jelölnek ki a településen, hamarabb bezárhat).

A zökkenőmentes átmenet a feltétele annak, hogy a feketézés ne ugorjon meg. A vámhatóság az elmúlt időszakban szigorú ellenőrzéssel megfékezte a dohányfeketézés nagyobb mértékű terjedését, most azonban előreláthatóan súlyosabb helyzettel kell szembesülni.

Az új trafikrend előreláthatóan folyamatosan formálódik majd. A trafikosok, mivel cigarettát csak náluk lehet vásárolni, kivételezett helyzetben vannak ugyan, de a versenytől azért teljesen nem mentesülnek. Várható, hogy a koncessziósok egy része - a jobb üzletmenet reményében - vándorolni fog, természetesen a koncessziós határán belül.

A termékkör bővítés nemcsak a tönkremenő kisboltok miatt vet fel aggályokat, mivel kivételezett helyzetük egy körülhatárolható, a vásárlásokban jelentős súlyt adó termékkörre összpontosul.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG