1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Hazánk és Kína között nincsenek konfliktusok, politikai szándékaikat tekintve közel állnak egymáshoz, s mindez jó alapot teremt a hosszú távú, stratégiai együttműködéshez
Magyarország és Kína között nincsenek konfliktusok, politikai szándékaikat tekintve közel állnak egymáshoz, s mindez jó alapot teremt a hosszú távú, stratégiai együttműködéshez - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Pekingben kínai újságírók előtt.

A miniszter a magyar nagykövetségen tartott tájékoztatóján kínai újságíróknak számolt be útjának eddigi állomásairól és főbb eredményeiről. Mint mondta: tárgyalt politikai, gazdasági kérdésekről, a légügyi, közlekedési, energetikai és a megújuló energia területét érintő ügyekről, de partnereivel a nukleáris energia biztonságos felhasználása, illetve az azzal kapcsolatos egyeztetések is szóba kerültek.

A kereskedelmi minisztériumban folytatott megbeszélései során az európai színtéren folytatott együttműködés lehetősége is szóba került, elsősorban a kereskedelempolitikával és a közbeszerzésekkel kapcsolatban - tájékoztatott Fellegi Tamás.

A magyarországi vasúti infrastruktúra fejlesztése több találkozón is napirenden volt. A magyar és a kínai vállalatok keresik a jogi, pénzügyi, szakmai kereteket, a konkrét projektek beazonosításán dolgoznak - mondta a miniszter.

Magyarország nem szuperexpresszt szeretne, hanem a vasút modernizálására törekszik hangsúlyozta kérdésre válaszolva Fellegi Tamás. Be kell fejezni a magyar vasutak villamosítását,  fel kell újítani a biztonsági rendszereket és a pályaudvarokat. Mindez már önmagában is egy évtizedes program - magyarázta Fellegi azzal, hogy Magyarországnak hasznos lenne technológiai, építési és üzemeltetési szempontból a kínai partnerekkel együttműködni, hiszen Kína e területen a világ élvonalába tartozik.

Mivel a vasúti infrastruktúra fejlesztése - a megtérülés kérdéses volta miatt - piaci alapon nehezen képzelhető el, ezért Magyarország finanszírozási területen is partnereket keres - derült Fellegi szavaiból, miközben a miniszter a pénzügyi együttműködés további részleteit firtató kérdésre azt is határozottan leszögezte, hogy Magyarországot a magyar kormány a piacról kívánja finanszírozni.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden  Pekingben stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a China Railway Construction Corporation vezetőjével - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keddi közleménye.

A  megállapodás a két cég közötti hosszú távú együttműködés kereteit rögzíti. A tervek szerint a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb integrált építőipari vállalatcsoportjaként számon tartott kínai cég technológiai, építési és finanszírozási eszközökkel vesz részt a MÁV korszerűsítésében.

Az együttműködés kierjed a meglévő vasútvonalak korszerűsítésére, az új vasútvonalak felmérésére, tervezésére és megépítésére, a rendszerintegrációra, valamint mozdonyok és vasúti berendezések szállítására  és gyártására.

A kínai újságírók kérdésére a fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország fő célkitűzése kikerülni az adósságcsapdából. A jelenlévőket tájékoztatta arról, hogy tíz hónappal ezelőtt milyen állapotban vette át a mostani kormány az országot. Kitért az államadósság 80 százalékos GDP-arányos szintjére, a magas költségvetési deficitre,a munkanélküliségre, a foglalkoztatottság mutatóira. Vázolta a kormány gazdasági programjának főbb elemeit és közölte: Magyarország az idén megkezdi a Nemzetközi Valutaalaptól felvett (IMF) hiteleinek visszafizetését.

Az ország finanszírozása biztosított, a kormány világos stratégiával és elszántsággal rendelkezik, s egy olyan programot valósít meg, amelyet a piac elfogad, és amely nem jelent többlet terhet a lakosság számra - állapította meg Fellegi Tamás kínai hallgatósága előtt.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG