MTI Fotó: Varga György |
Több megye strandjain és fürdőinél működő vállalkozásokat ellenőriz a következő hetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és egyes helyeken a napozáshoz, a fürdéshez szükséges kellékeket kínáló kereskedőknél is kopogtatni fognak az ellenőrök - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Ezen a héten a Balatont övező mindhárom megyében vizsgálódnak. Somogyban a pizzériákat, az ételkiszállítókat, a vendéglátóhelyeket és a fizetővendéglátókat ellenőrzi a NAV, a hatóság embereinek felbukkanására elsősorban a megye Balaton-parti településein és a zamárdi Balaton Sound Fesztivál környékén számíthatnak a gazdasági szereplők. A tervek szerint Somogyban és Zalában is lesznek ellenőrzések a strandokon, fürdőhelyeken, Veszprémben pedig a szuvenír- és ajándékboltokat, illetve a strandcikkeket árusító üzleteket keresik fel.
Tervbe vettek a hónapban strandellenőrzéseket az adóhivatal Pest megyei, Fejér megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatóságán is, miközben Baranyában a fürdőzéshez elengedhetetlen termékek árusítói kerültek az érdeklődés középpontjába. Csongrádban a jövő hétre tervezik a fürdőhelyek kereskedőinek és vendéglátóinak felkeresését.
A hatóság emberei főként arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát vevőiknek, bejelentették-e alkalmazottaikat, és megfelelőn használják-e online pénztárgépüket. Adott esetben szóba kerülhet a készpénzkészlet helyzete is.