2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Jelentős bővítést hajt végre Székesfehérváron az Emerson, létszámbővítést is terveznek.

Az Emerson Process Management Magyarország Kft. jelentős bővítést hajt végre Székesfehérváron, miután a TP Vision cégtől a Sóstó Ipari Parkban lévő 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárépületét és a hozzá tartozó 12 hektár területet megvásárolta – közölte az Emerson kedden.

A szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletág a gyárépület megvásárlásával közel kétszeresére növeli székesfehérvári területét. A cég egy másik, a Videoton Ipari Parkban egy hasonló nagyságú területet bérel.

A több mint 3 milliárd forintos beruházási projekt után 2014 folyamán fognak átköltözni az új telephelyre. A Fisher üzletág jelenleg több mint 500 embert foglalkoztat, de az új telephelyen további létszámbővítés várható. Magyarországon összesen mintegy 2000, világszerte 135 ezer embert foglalkoztat 235 telephelyen az Emerson.

Az amerikai tőzsdén jegyzett anyavállalat Fisher üzletága 1995 óta folytat gyártási tevékenységet Székesfehérváron. Az eredetileg szabályozó szelepek alkatrészeinek gyártására létrehozott üzem folyamatosan bővült, először komplett szabályozó szelepek gyártásával, majd 2010 óta vevőszolgálati, később alkatrész disztribúciós és szerviz központ létesítésével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG