2p
KKV
Fel kell készíteni a magyar kis- és középvállalkozásokat a kilépésre a nemzetközi piacra. 75 milliárd eurót kaphat erre a kkv-szektor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Jyrki Katainen, az Európai Bizottság (EB) munkahelyteremtéssel, növekedéssel, beruházásokkal és versenyképességgel foglalkozó alelnöke pénteken egy budapesti befektetési konferenciára látogat, ahol várhatóan az európai beruházási alap is szóba kerül.

A kkv-kat illető forrásról azt mondta: a Nemzeti Befektetési Ügynökség "egy komoly beszállítói programot indított el" annak érdekében, hogy a magyar kkv-k azt a színvonalat és mennyiséget tudják nyújtani, amelyet a nemzetközi piacokon elvárnak. Emellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház 25 képviselete és az Exim Bank az Exportra fel! fórumsorozata is segíti a nemzetközi tőkét hatékonyan bevonzani kívánó kkv-kat - hangsúlyozta.

A beruházási alapról - amelynek jogszabályi háttere várhatóan június 15-ig készül el - a miniszter azt mondta: Magyarország számára fontos, hogy az új programnak ne legyen vesztese a kohéziós alap, hogy a versenyfeltételek és az elbírálás legyen egyenlő minden uniós tagállam számára, valamint, hogy a döntéshozatali mechanizmusa legyen figyelemmel a tagországok eltérő fejlettségi szintjére.

Továbbá, hogy uniós és még nem uniós országok közötti projekteket is finanszírozni lehessen. Ezeket a speciális magyar szempontokat mindvégig érvényesíteni szeretnénk - emelte ki.

A tárcavezető szólt arról is: Magyarország főként energetikai, közlekedési, valamint kutatás-fejlesztési és innovációs beruházásokra kívánja fordítani az új forrásokat.

Az EB januárban döntött a 21 milliárd eurós alap elindításáról annak érdekében, hogy három éven belül 315 milliárd euró értékű beruházás valósuljon meg az Európai Unió tagállamaiban, túlnyomórészt magántőke mozgósításával.

A külügyminiszter februárban jelentette be, hogy Jyrki Katainentól biztosítékot kapott arra: az uniós beruházási terv finanszírozása nem érinti majd negatívan sem az EU kohéziós politikáját, sem a mezőgazdasági támogatási politikát. Az EB alelnöke arról is biztosította Szijjártó Pétert, hogy az alap forrásai EU-tag és nem EU-tag országok együttműködésében megvalósuló projektekre és közép-európai energiabiztonság területén való előrelépést segítő projektekre is felhasználhatók majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG