Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a nemzeti tanyafejlesztési program pályázataihoz 2012-ben 1,5 milliárd, 2013-ban pedig 2 milliárd forintot biztosít a kormány, tisztán nemzeti forrásból. A tanyán élő emberek életkörülményeinek javítása mellett a program kiemelt célja a helyi termékek piacra jutásának támogatása, amelynek során a termelőktől a legrövidebb úton jut el az élelmiszer és a helyi termék a vásárlókhoz.
Balogh József, Fülöpháza polgármestere elmondta, hogy a baromfivágópont és a tésztaüzem a nemzeti tanyafejlesztési program pályázatán 49,2 millió forintot nyert, amelyhez az önkormányzat 13 millió forint önrészt adott. A vágópont 250 baromfit tud feldolgozni óránként, a tésztaüzemben 4 tonna tésztát lehet készíteni naponta, többek között a környező települések tojástermelőitől vásárolt tojásból.
Balogh József kiemelte: a két üzem egy műszakban tíz embernek ad munkát, de több száz, szárnyasokat nevelő családnak biztosít megélhetést.
A tanyafejlesztési pályázaton elnyert támogatásból Kerekegyháza egy tejfeldolgozót épített, Szabadszállás egy térségi piacot hozott létre hűtőházzal, Kunszentmiklós is egy piacot nyitott raktárral és hűtőházzal. A polgármester leszögezte: az önkormányzatok négy, külön-külön sikeres, ötvenmillió forint alatti pályázatból valósították meg beruházásaikat.
Balogh József beszámolt arról, hogy Fülöpháza, Kerekegyháza, Szabadszállás és Kunszentmiklós önkormányzata megalapította a Magyar Tanyasi Termék Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Nonprofit Kft.-t. A Matt Kft. szintén 49 millió forintot nyert pályázaton, amelyből az első lépcsőben öt önkormányzati boltot nyit: kettőt Budapesten, egyet-egyet Kecskeméten, Fülöpházán és Kunszentmiklóson.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
20 perce
-
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
41 perce
-
Átalakították az ukrán kormányt – ment is meg maradt is a hadügyminiszer
körülbelül 1 órája
-
A befektetők aggodalma enyhült, de vegyesen nyitott a Wall Street
körülbelül 1 órája
-
Újra járnak a repülők Ferihegyen
2 órája
-
A kanadai miniszterelnök olyat tesz, amire majd tíz éve nem volt példa
2 órája
-
Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
2 órája
- Jó erőben kezdte a napot a forint
- Magyar Péter diadalmaskodott a bíróságon, jön a helyreigazítás?
- Figyelem: leállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Siessen a tankolással, holnap emelkedik a benzin ára
- Szépen megy le az infláció, de azért még nem dőlhetünk hátra
- Szijjártó Péter elárulta: erre a beruházásra ad 1,5 milliárd forintot a kormány
- Az MBH Bank is besegít Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdős apartman projektjébe
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
A vártnál nagyobb profittal és bevétellel zárta a negyedik negyedévet.
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
Átalakították az ukrán kormányt – ment is meg maradt is a hadügyminiszer
Felmentették Denisz Smihalt, de kormánytag marad.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
2026. január 12. 18:46
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21

