2p
KKV
A rendszeresen tenderező vállalkozások hozzá vannak szokva a közös ajánlattételekhez és a konzorciumokhoz, de ez veszélyes is lehet.

Bár tény, hogy a vállalkozásoknak szüksége lehet erre annak érdekében, hogy képesek legyenek teljesíteni a kiírás feltételeit. Ugyanakkor azt már csak kevesen tudják, hogy ezek az együttműködések könnyen versenyjogi szabályokba ütközhetnek. Az előírások megsértése bírsághoz vezethet, melynek – sajátos paradoxont teremtve ezzel – akár a közbeszerzési eljárásokból való kizárás is a következménye lehet – figyelmeztetett dr. Zavodnyik József, a Klart Legal versenyjogi szakértője

A közbeszerzési törvény lehetővé teszi, hogy több ajánlatkérő közösen tegyen ajánlatot, melynek számos indoka lehet: pl. kapacitásbeli problémák, a munka komplexitása, a szükséges speciális eszközök hiánya.

A közös ajánlattétel esetén a különböző vállalkozások egymás tevékenységét kiegészítve együttesen alakítják ki az ajánlattételi dokumentációt, és közösen vállalják a kivitelezés megvalósítását. A konzorcium tagjai tehát a közbeszerzési eljárás erejéig összehangolják magatartásukat. E közben megismerhetik egymás üzletpolitikai döntéseit, üzletileg érzékeny adatokhoz juthatnak hozzá.

Márpedig a versenyjogi megközelítés szerint minden gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a piacon általa folytatni kívánt politikát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem a közbeszerzési szabályok, hanem a versenytörvény rendelkezései alapján minősíti a vállalkozások magatartását, egyes cselekményeit.

Nem lehet csakúgy együtt indulni

A versenyjog nem tiltja, hogy a vállalkozások közösen vegyenek részt egy közbeszerzési eljárásban, és azt sem vitatja, hogy ennek érdekében szükséges, hogy egymással együttműködjenek ‑ de erre csak a versenyjogi korlátok között kerülhet sor.

Fő szabály, hogy az együttműködő vállalkozások között tilos a kapcsolatfelvétel, ha az nem közös ajánlattételt célozza. Ha a közös indulás miatt folytatott egyeztetések nem vezetnek eredményre, akkor fel kell számolniuk az együttműködést. Az is a versenyjogi tilalom megsértését eredményezheti, ha olyan vállalkozások hoznak létre objektív gazdasági indokok nélkül konzorciumot, amelyek önállóan is képesek lennének a siker esélyével indulni a közbeszerzési eljárásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG