Vizsgálja a Szerencsejáték Felügyelet a Magyar Posta Zrt. által júniusban indított és idén év végéig zajló SzerenCsekk akciót
Vizsgálja a Szerencsejáték Felügyelet a Magyar Posta Zrt. által júniusban indított és idén év végéig zajló SzerenCsekk akciót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
A felügyeletnél a lapnak elmondták: a posta a nyereményjátékot a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény alapján ajándéksorsolásként jelentette be az APEH felé, amely azt nyilvántartásba is vette. A szerencsejáték-felügyeleti hatáskört ellátó adóhatóság a vizsgálatot most azért indította, mert tudomásukra jutott, hogy a szervező a bejelentésben foglaltaktól eltérő konstrukcióban bonyolítja a nyereményakciót - így felmerülhet, hogy az már sérti a szerencsejáték-törvény szabályait.
A SzerenCsekk akcióban az adott napon postai készpénz-átutalási megbízással - köznapi nevén sárga csekkel - fizető ügyfelek közül naponta egy szerencsés az adott csekken befizetett összeget visszanyerheti - maximum 50 ezer forint értékben.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.