Az ajkai Kókai Tömítéstechnikai Kft. 106,8 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A 356,2 millió forintos összköltséggel megvalósult fejlesztési program keretében a termelő eszközök, mérőpark fejlesztése valósult meg - közölte a cég az MTI-vel.
A 100 százalékban magyar tulajdonú családi vállalkozás a projekt keretében azért növelte a gyártókapacitást, hogy ki tudják szolgálni a növekvő igényeket.
A Kókai Kft. 2012-ben csaknem 2,8 milliárd forint árbevételt ért el, amely közel azonos az előző évivel. A cég az első félév pozitív eredményére alapozva az idei évre 15-20 százalékos növekedést tervez, míg a létszámot 10-20 fővel növelik. A 230 dolgozót foglalkoztató autóipari gumitermékeket gyártó cég tavaly 600 millió forint adózás utáni nyereséget ért el. Az ajkai cég a világ 14 országába szállít autóipari haszongépjárművek és vasúti szerelvények fékrendszereibe, gépipari berendezésekbe, és tömegközlekedési járművekbe alkatrészeket.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
6 perce
-
Eldőlt a választás Panamában - de a panamák beárnyékolták az eseményt
40 perce
-
Leszállt Hszi Csin-ping
körülbelül 1 órája
-
Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
2 órája
-
Jövőre indulhat az ukránok nagy ellentámadása
14 órája
-
Az oroszok idén főleg Grúziába, Dagesztánba és Kamcsatkába utaznak
14 órája
-
Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
16 órája
-
Megdőlhet Orbán Viktor jóslata az inflációról
-
Rácz András leírta, mit is csinálnának Orbán Viktorék, ha tényleg háborús veszély lenne
-
Ismét Élet menete volt Budapesten
-
Szentendrén kamu trollokkal is kampányol a Fidesz? - olvasói levél
-
Tökutolsó lett a Fidesz-KDNP egy fontos listán
-
Több ezren lehetnek Debrecenben Magyar Péter pártjának tüntetésén
-
Újabb falufoglalásokról beszélnek az oroszok
- Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből 2024. május 2. 10:59
- Tizenkilencre húz lapot Orbán Viktor júliusban, ebből botrány lehet az Európai Parlamentben - ezt is elárulta Ujhelyi István 2024. április 30. 05:39
- Brüsszel ezúttal más hangot ütött meg a magyarokkal szemben 2024. május 1. 13:03
- Egyre erősebb a forint, nem minden akkumulátorgyár fog megépülni 2024. április 29. 12:29
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 8. 19:09
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál 2024. április 8. 08:55
- A „csehszlovákok” Ukrajnába mennek - beérnék a németeket 2024. március 7. 15:01
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Leszállt Hszi Csin-ping
Öt év után először Európában a kínai elnök, Franciaországban cikket is írt látogatása céljáról.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön
05:05
-
Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus
17:05
-
Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát
13:01
-
Mennyi önerő kell az otthonfelújítási támogatáshoz? Kiszámolták
12:12
-
3 millió forint felett az újépítésű lakások négyzetméterára a Balatonnál
12:12
-
Magyar Péter: ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége
07:43
-
Sorsolják a polgármesteri és képviselőjelölteket
18:42
-
A dilivonatról nem tud leszállni Mirkóczki, most a nyugdíjasokba, borászokba és újabb képviselőbe rúgott egy nagyot
10:08
-
Kulka Jánost választották a nemzet színészének
08:40
-
Szeles, nyárias idő lesz a hétvégén
07:27
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 8. 19:09
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
2024. április 8. 08:55
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Jövőre indulhat az ukránok nagy ellentámadása
2024. május 5. 18:08
-
Párizs már csapatokat küldött az ukrajnai frontra?
2024. május 5. 10:22
-
Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
2024. május 6. 05:39
-
Leszállt Hszi Csin-ping
2024. május 6. 06:29
-
Megint lelőttek az ukránok egy Szu-25-ös repülőgépet
2024. május 5. 08:07