4p
KKV
Nemzeti Adó- és Vámhivatal negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, amelyek, illetve akik adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió, magánszemélyek esetében a 10 millió forintot. A NAV honlapjának legutóbbi, 2015. utolsó negyedévi listáján 224 név, köztük 153 cég neve olvasható.

 

 

Az adóhivatal munkatársai tavaly összesen 36 888 társaságnál – és 11 306 magánszemélynél – tartottak adóellenőrzést – írja a Feketelista.hu.

A cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult; 17 661 gazdasági társaságnál összesen 582 milliárd forint hátralékot tártak fel. Összehasonlításként: 2014-ben a 37 744 ellenőrzött társaságból 18 686 céget „füleltek” le, és összesen 587 milliárd adóhiányt állapítottak meg.

Egyre több a nagy adótartozás

Az adóhiányosok között 2014-ben 1157 olyan céget találtak, amelynél a nettó adókülönbözet meghaladta 100 millió forintot; 2015-ben 1314-et, csaknem 14 százalékkal többet. Az elmúlt év folyamán az adóellenőrök 11 306 magánszemélyhez jutottak el, és 8905 esetben állapítottak meg – összesen 45 millió forint – adóhiányt. Egy évvel korábban ebben a körben 12 121 ellenőrzést végeztek, és 9443 adózónál, összesen 34 millió forint hátralékot tártak fel.

Megint budapesti a legtöbb cég

Az utolsó negyedévi közzététel névsorát olvasva kiderül: a rekord nagy adókkal tartozó 153 társaság több mint kétharmada (116) budapesti telephelyen van bejegyezve. Összesen 19 cégnél állapítottak meg félmilliárd forintnál nagyobb adóhiányt, közülük 14 fővárosban működik.

A lista élén azonban két vidéki társaság neve olvasható – derül ki a Feketelista.hu gyűjtéséből. Az ország legnagyobb adóhiányos cége a kecskeméti North Santrade Kereskedelmi Kft.; 1,895 milliárd forint adó befizetésével maradt el, nem szólva a jogkövetkezményekből fakadó további több mint 1 milliárd forint büntetésről. A második „helyezett” dabasi Stark Industries Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek kisebb ugyan az adóhiánya (1,532 milliárd forint), viszont a felgyülemlett jogkövetkezményi kötelezettsége 3,282 milliárd forintra rúg.

Az adóhiányosok dobogójának harmadik fokára a fővárosi Primadonna First Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. került; 1,303 milliárd forint adóval, és a büntetésekből felhalmozott 2,141 milliárd forinttal tartozik. Egymilliárd forintot meghaladó adóhiányt (1,092 milliárd forint) tártak fel a NAV ellenőrei a budapesti székhelyű PR Event Média Szolgáltató Kft.-nél is. Itt az eddigi jogsértések miatt kiszabott elmarasztalások összege meghaladja a 1,191 milliárd forintot.

Gyanús kis cégek

A negyedéves listán szereplő több mint másfélszáz cég – hat betéti társaság kivételével – kft. formában működik, és egyetlen részvénytársaság neve sem szerepel a listán. Felmerül a kérdés, hogy hogyan juthat el egy betéti társaság, így például a győri Style-Invest Ingatlanforgalmazó, Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. 562 millió forint adóhiányig, és „mellékesen” 1,175 milliárd forint jogkövetkezményi elmarasztalásokig. A budapesti Tövis-29 Ingatlanforgalmazó Bt. a megállapított jogkövetkezményi pénzbüntetésekkel együtt több mint egymilliárd forinttal tartozik.

A cégek nagy többségét az ellenük indított hatósági eljárások már kiseperték a piacról. A 153 társaság közül 111-nek törölték, hétnek pedig felfüggesztették az adószámát, nyolc viszont végelszámolás alatt áll.

A legrosszabb adósok vidékiek?

Míg a nagy adóhiányos cégek több mint kétharmada fővárosi, az érintett magánszemélyeknek mintegy 70 százaléka viszont vidéki lakos. Az adóhivatal adatai szerint az ország legeladósodottabb magánszemélye Kaiser Dániel, pilisszentkereszti lakos, akinek neve mellett több mint 680 millió forint adóhiány, és 1,4 milliárd forint jogkövetkezményekből eredő befizetési kötelezettség olvasható.

A két tétel összege meghaladja az egymilliárd forintot a budapesti Dobos Sándornál és Hu Suzuánnál, a kakucsi Fajt Zoltánnál, és a várpalotai Vékey Nándor Viktornál – írja gyűjtésében a Feketelista.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG