1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
A bruttó átlagkeresetek 2,3, a nettó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit január-októberben. A reálkereset (öt százalékos infláció mellett, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően) 2,8 százalékkal emelkedett. A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 699 ezer fő volt.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma 2010. január–októberben átlagosan 2 millió 699 ezer fő volt. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,3, a nettó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,0 százalékos növekedése mellett, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően) 2,8 százalékkal emelkedett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Az 5 főt vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál 2010. január–októberben 1 millió 823 ezren dolgoztak, 0,3 százalékkal kevesebben, mint 2009 első tíz hónapjában, de májustól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,7 százalékos növekedést jelentett. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám 0,3 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év első tíz hónapjában. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200 700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204 200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 196 000 forint. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,3 százalékkal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,0 százalékkal nőttek, a költségvetés területén – az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt – 1,3 százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek 2009 azonos időszakához képest. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (433 800 forint), ezt az információ és kommunikáció (370 100 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (349 900 forint) követte. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (122 000 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (140 000 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 2010 első tíz hónapjában átlagosan 2,4 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladták meg az előző év január–októberit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,5 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 131 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 600, a szellemi foglalkozásúaké 169 000) forint volt, átlagosan 7,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó keresetek első félévi magas dinamikája júliustól a bázishatás miatt lassul.

A 213 500 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,2 százalékkal haladta meg az előző év január–októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0 százaléknak felelt meg - olvasható a KSH közleményében.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG