Csaknem 3 milliárd forintos generikusgyógyszer-fejlesztési projekt fejeződik be az idén a Teva debreceni gyárában, a beruházáshoz 842 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv keretében - közölte Kaszás Mihály, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója.
Szilágyi Judit generikus kutatás-fejlesztési igazgató a szilárd gyógyszerfejlesztési projekt 842 millió forintos támogatásának 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar központi költségvetés biztosította. A 2012 októberében kezdődött és ez év októberében befejeződő beruházás keretében a cukorbetegség kezelésére alkalmas, a központi idegrendszerre ható és különféle vírusellenes generikus gyógyszerek fejlesztésén dolgoznak - magyarázta a szakember.
A projekt keretében 21 gyógyszer fejlesztésének különböző lépéseit valósítják meg - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy míg egy új, innovatív gyógyszer kifejlesztése 12-14 év, addig a szabadalmi idő lejárta után forgalomba hozható, ugyanazon hatóanyagú generikus gyógyszerek fejlesztési időszükséglete mindössze 2-4 év.
A debreceni gyár a generikus gyógyszerek terén stratégiai fejlesztőhely a Teva-csoporton belül: kutató-fejlesztő központjukat 2009-ben, egymilliárd forintos beruházással hozták létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen - jelezte Szilágyi Judit.
Generikusgyógyszer-fejlesztésre nyert támogatást a Teva debreceni gyára.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
16 perce
-
Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
38 perce
-
Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
körülbelül 1 órája
-
Európát követte a budapesti rossz hangulat
körülbelül 1 órája
-
Cégegyesítésekről döntött az Alteo
2 órája
-
Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
2 órája
-
Ismét megmozdult a föld Venezuelában
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megszólalt Hankó Balázs az NKA-botrányban letartóztatottakról
- Futball-vb: Kanada vért izzadva jutott tovább
- Jön a 40 fok – akár 150 liter is lehet a napi vízfogyasztásunk
- Az árrésstop marad, legalábbis egyelőre
- A hőség miatt 22 ideiglenes ivókutat is nyitottak Budapesten
- Tombol a kánikula: hogyan alhat jobban az éjszakai hőségben?
- Fordulat a boltokban: negatívba fordult az élelmiszerinfláció
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
16 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



