6p
KKV
Itt számíthatsz NAV-vizsgálatra. A te cégednél minden rendben?

Frissítette az Adótraffipaxot a NAV, amelyből kiderül, hol készül vizsgálatokra a hivatal. Ha itt van céged, figyelj:

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága a hét második felében az igazgatóság illetékességi területén ellenőrzéseket végez kiemelten a parfümök termékkörében bizonylatolási kötelezettség teljesítésére és az áruk eredetére vonatkozóan.

A fitnessz- és edzőtermek is figyeljenek oda: április 3-tól 6-ig az igazgatóság illetékességi területén fokozottan ellenőrzik a testedzési szolgáltatást nyújtók körében a bizonylat kiállítására vonatkozó előírások teljesítését.

Békés megye

Április 3-9. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban Békéscsaba, Orosháza, Gyula, Békés, Dévaványa, Battonya és Szeghalom piacain folytatnak ellenőrzéseket. A revizorok az ellenőrzések során próbavásárlásokkal a nyugta-, számlaadási kötelezettséget vizsgálják, valamint a piacokon forgalmazott élelmiszerek eredetét – kiemelten a csokoládé termékek, füstölt húsáruk és zöldségfélék - vizsgálják.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Már dübörögnek a húsvéti ellenőrzések: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod megyei revizorai több hatósággal együtt összehangolt ellenőrzéseket fognak végezni a megyében, április 3-tól április 13-ig, a húsvéthoz kapcsolódóan. Elsősorban a füstölt- és húsárukat, a tojást, édességet, és primőr zöldségek árusítását végzők számíthatnak a revizorok megjelenésére. A vizsgálatok során a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, és az áruk eredetét vizsgálják, de forgalomszámlálásra is számíthatnak a vállalkozások.

Ezen túl április közepéig kiemelten ellenőrzik a kondi- és fitnesztermeket, masszás szalonokat és szoláriumokat. Az ellenőrzések célja az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett szolgáltatók működésének, a pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartásának vizsgálata. Az érintett szolgáltatóknál a foglalkoztatás szabályszerűségét is ellenőrzik a revizorok. Ezzel egyidejűleg ellenőrzésre számíthatnak a korábban már online pénztárgép használatára kötelezettek is, akik elsősorban a pénztárgép éves kötelező felülvizsgálatának kontrolljára számíthatnak.

Csongrád megye

Fokozottan ellenőrzik április 13-ig a húsvéti ünnepek közeledtével megnövekedett forgalmat bonyolító húskészítményeket, tojást, édességet, ajándéktárgyakat árusítókat. Kiemelten vizsgálják majd a bizonylat kiállítást, az online pénztárgépekre vonatkozó szabályok betartását, alkalmazottak bejelentését, az áruk eredetét.

Hajdú-Bihar megye

Tervezett helyszínek a héten Hajdú-Bihar megyében:

  • április 03. hétfő:                     Konyár, Esztár
  • április 04. kedd:                     Hajdúdorog
  • április 05. szerda:                  Hajdúszovát
  • április 06. csütörtök:              Polgár
  • április 07. péntek:                  Debrecen

A NAV szakemberei azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.

Heves megye

Heves megye területén piacok, vásárcsarnokok, kitelepülő árusok fokozott ellenőrzése várható. A NAV szakemberei elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, és a vállalkozások bejelentik-e az alkalmazottaikat.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A 14. és a 15. héten elsősorban a piacokon, vásárcsarnokokban, közterületen értékesítést végzők valamint a Húsvéthoz kapcsolódó termékeket értékesítő vállalkozások számíthatnak ellenőrzésre. A vizsgálatok során az adóellenőrök a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét vizsgálják, de számíthatnak forgalomszámlálásra is a vállalkozások. Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az újonnan online pénztárgép használatára kötelezett kör ellenőrzésére is.

Nógrád megye

Helyszínek:

  • április 03. hétfő:                     Salgótarján, Cered, Zabar, Szilaspogony
  • április 04. kedd:                     Rétság és környéke
  • április 05. szerda:                  Nagybátony, Pásztó, Buják és Jobbágyi
  • április 06. csütörtök:              Balassagyarmat és környéke
  • április 07. péntek:                  Salgótarján

Elsősorban a kereskedelmi, vendéglátó és egyéb szolgáltatásnyújtó tevékenységet folytató adózók vonatkozásában vizsgálják a számla/nyugtaadási kötelezettség teljesítését, az online pénztárgép használatának jogszerűségét, valamint az alkalmazottak foglalkoztatásához kapcsolódó bejelentések szabályszerűségét.

A vizsgálatok kiemelten érinthetik az online pénztárgép használatára 2017. január 1-től kötelezett adóalanyi kört (fizikai közérzetjavító, testedzési szolgáltatást nyújtók, gumiabroncs, motorkerékpár-, autóalkatrész kereskedelemmel, illetőleg javítással foglalkozók, taxi-személyszállítást végzők, valamint tisztítási szolgáltatást nyújtók).

A fentieken túlmenően a revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is ellenőrizhetik a számla/nyugtaadási kötelezettség teljesítését, az online pénztárgépek jogszerű használatát, valamint a foglalkoztatáshoz fűződő bejelentések meglétét.

Pest megye

Kiemelten ellenőrzik a húsvéti ünnepeket megelőzően a hús,- hentes áru; tojás; valamint az édesség értékesítéssel foglalkozó vállalkozásokat. A vizsgálatok a bizonylatadási kötelezett-ség teljesítésére, a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentési kötelezettség ellenőrzésére, az online pénztárgépek használatára, valamint az áruk eredetének vizsgálatára irányulnak. Helyszínek:

  • 2017. április 10. hétfő: Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Taksony
  • 2017. április 11. kedd: Dunavarsány, Makád
  • 2017. április 12. szerda: Apaj, Ráckeve
  • 2017. április 13. csütörtök: Zsámbék, Budaörs, Budakeszi

Somogy megye

Három hetes akciósorozat kezdődött március 27-én: az ellenőrzések kiterjednek az állandó és hétvégi piacokra, vásárokra, és az alkalmi kitelepülésekre is, valamint a rendezvényeket is felkeresik az ellenőrök. A nyugtaadási fegyelmet, a foglalkoztatottak bejelentését és a forgalmazott áruk eredetét vizsgálja a hatóság.

Emellett kiemelt figyelmet kapnak az alábbi termékkörök:

  • Füstölt- és húsárúk
  • Tojás
  • Édesség
  • Primőr zöldségek
  • Pékségek

Az akció keretében a környező megyék revizorai is végeznek ellenőrzéseket a megye területén.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Mindenhol feltűnhetnek a héten, de ahol biztosan jó, ha mindenről számlát adsz:

  • április 3. hétfő: Nyíregyháza,
  • április 4. kedd: Balkány, Szakoly
  • április 5. szerda:  Mátészalka, Ópályi
  • április 6. csütörtök: Vásárosnamény
  • április 7. péntek: Újfehértó

Veszprém megye

  • április 03. hétfő:        Veszprém
  • április 04. kedd:         Pápa
  • április 05. szerda:      Ajka
  • április 06. csütörtök:  Veszprém
  • április 07. péntek:      Sümeg

Az ellenőrzések elsősorban városi piacokon, illetve kitelepüléseken várhatók. Az ellenőrzések a számla/nyugtaadási kötelezettség teljesítésére, az alkalmazottak adóhatósághoz történő bejelentésének szabályszerűségének ellenőrzésére, valamint árueredet ellenőrzésére irányulnak. Az érintett adózói kör: virág és dísznövény, tojás, hús- hentesáru, zöldség-gyümölcs.

Címkék: KKV Adó Ellenőrzés NAV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG