1p
KKV
2013 márciusában az építőipar termelése 9,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. 10 éves mélypontról nem volt nehéz felfelé indulni.

A termelés trendje 2012 márciusa és júniusa között 10 éves mélyponton volt, így a mostani emelkedés részben bázishatásokkal magyarázható. Emellett az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése is javította az adatot. Az építőipar termelői árai 2013. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4%-kal emelkedtek.

A termelés munkanaptényezővel kiigazított és kiigazítatlan adatok is 9,9%-kal emelkedett. Szezonálisan kiigazítva a termelés 2,1%-kal magasabb volt a februárinál. Az év első három hónapjában 4,8%-kal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Utakat és végre épületeket is építenek

Márciusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése – az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően – 8,2%-kal volt nagyobb a 2012. márciusinál. Az egyéb építmények építése 11,9%-kal nőtt.

Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 3,0%-kal, az egyéb építményeké 2,1%-kal növekedett a februárihoz képest.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 10,7%-kal emelkedett. Az egyéb építmények ágazat termelése 25,4%-kal nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,7%-kal haladta meg a 2012 azonos időszakit.

Már írják az új szerződéseket

A 2013 márciusában kötött új szerződések volumene 25,3%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 18,8%-kal nőtt, több ipari, illetve egészségügyi és egyetemi épületekre kötött szerződésnek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 30%-kal emelkedett. Márciusban több kisebb értékű, csatornázási, út- és vasút-felújítási munkára kötöttek szerződést.

Az építőipari vállalkozások 2013. március végi szerződésállományának volumene 19,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké – az új szerződések utolsó két hónapban mért növekedése ellenére – 8,9%-kal kisebb, míg az egyéb építményeké 34,9%-kal magasabb volt, mint 2012 márciusában.

Emelkednek az árak is

Az építőipar termelői árai 2013. I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4%-kal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,5, az egyéb építmények építése ágazatban 2,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,3%-kal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,1 és 4,4% között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6%-kal voltak magasabbak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG