1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
A kormány szeretne az év végéig új támogatási eljárásrendet kialakítani, egyszerűbb és olcsóbb pályáztatási rendszert akar az ÚSZT-hez a kormányzat
A kormány szeretne az év végéig új támogatási eljárásrendet kialakítani, reményei szerint a jövő év elején induló Új Széchenyi Terv megvalósításánál már ebben a rendszerben valósulhat meg a végrehajtás - mondta Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten.

Az Új Széchenyi Terv országos konzultációsorozatának budapesti állomásán a helyettes államtitkár azt mondta: bíznak abban, hogy az új eljárásrend hatékonyabb, egyszerűbb és gyorsabb lesz a jelenleginél.

A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elérhető uniós források értéke összesen 8.042,79 milliárd forint. Ebből jelenleg 1.951,09 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre, 2.038,85 milliárd forintnyi futó pályázat, és 4.052,85 milliárd forint értékű kötelezettségvállalással már elindított projekt mellett, amelyek között már nem szerepelnek a visszavont projektek.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke ismertette: a már folyamatban lévő pályázatokat felül kell vizsgálni, de mozgástér csak ott van a kormány előtt, ahol a döntések még nem születtek meg.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a pályázatok végrehajtásában közreműködő szervezetek száma túl sok, ezáltal a feladatok és hatáskörök duplikálódnak, nehezítve a pályázati rendszer és a források elosztásának zavartalanságát. A rendelkezésre álló forrásokkal kapcsolatos egyik problémának a forráslehívások elégtelenségét jelölték meg.

Nyikos Györgyi elmondta: a források felhasználását szabályozó rendeletek esetében is felmerült az egységesítés, akár egységes lebonyolítási metódus létrehozásával. Céljuk, hogy hatékonyabbá, egyszerűbbé és gyorsabbá tegyék az eljárást - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A konzultáción felszólalók többsége is a széttagoltságot, a lassú ügyintézést, az egységesség hiányát emelte ki, mint a jelenlegi rendszer fő problémáját.

A miniszterelnök a múlt héten ismertetett második akciótervben bejelentette, hogy a problémák kezelése érdekében a kormány 20 százalékkal csökkenti a végrehajtásban közreműködő szervezetek számát, tíz alá csökkenti a kötelezően beadandó pályázati mellékletek számát, 30 százalékkal csökkenti a pályázati adatlapok hosszát. Döntenek arról is, hogy a pályázóknak nem kell iratokat kérniük más állami intézményektől a pályáztatás során. A jövő év végére elérhető válik a papírmentes pályázati adatlap, továbbá a kormány 15 nappal csökkenti a számla alapú kifizetések átfutási idejét.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember 15-én kezdte meg az Új Széchenyi Terv fejlesztéspolitikai irányaival kapcsolatos szakmai- és társadalmi egyeztetéseket. A szakmai párbeszéd célja meghatározni azokat a sarokpontokat, amelyek mentén kialakítható egy pályázóbarát, átlátható és sikeres pályáztatási rendszer, amelyben csökkentett bürokratikus terhek mellett gyorsabban jutnak forráshoz a pályázók.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG