A termelők kénytelenek lesznek árat emelni az útdíj miatt - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Az elnök példaként a tejágazatot említette, ahol óriási terhet jelent az útdíj a termelőknek és a feldolgozóknak egyaránt. Az elnök szerint az egyik legnagyobb gond, hogy a termelők többsége már nem saját járművet használ a szállításhoz. Ahogy a Privátbankár korábban megírta, a betakarítás végéig mentesülnek a gazdák az útdíj megfizetése alól.
Mentességet akarnak minden termelőnek
Jakab István a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a Privátbankárnak azt mondta, hogy szerinte az egész problémát szakmai alapon kell megközelíteni. Hozzátette: a termelők 90 százalékát kizárják a mentesség alól, mert már szinte mindent speciális járművel kell szállítani - a gabonától kezdve a gyümölcsön át az élő állatig. Éppen ezért nem saját járművel szállítanak, hanem elfuvaroztatják, ha viszont "kimondjuk, hogy csak saját járművel veheti igénybe a kedvezményt" - tette hozzá, azzal elesnek a támogatástól.
Jakab István szerint a megoldás az lenne, ha az alapanyag-előállításban a termelés helyétől a feldolgozás helyéig minden termelő mentesülne az útdíj alól. Az elnök szerint az utakat a tranzitforgalom teszi tönkre, ezért az adót rájuk kellene terhelni.
Változtatnának az adó-visszaigénylésen
A NAK elnöke szerint úgy kellene megváltoztatni a szabályozást, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját ne utólag kelljen visszaigényelni, hanem ne is kelljen megfizetni ezt az adót. Győrffy Balázs erről azután beszélt, hogy több szervezettel is együttműködési megállapodást kötöttek.
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





