Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
KKV
Nem elég, ha a pult mögött álló eladó a tulajdonos élettársa: a hatóság ellenőrzi a rokoni kapcsolatot a vasárnap is nyitva tartó üzletekben.

A Világgazdaság cikke szerint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalból és bejelentés alapján is vizsgálja majd, hogy betartják-e az üzletek a március 15-től hatályos vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályokat.

A 200 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek a törvény szerint nyitva tarthatnak, ha abban a tulajdonos vagy segítő családtag dolgozik. Nem érdemes azonban például azzal próbálkozni, hogy valaki a tulajdonos élettársának adja ki magát, ezért ugyanis fogyasztóvédelmi bírság jár. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerint ugyanis segítő családtag a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő valamint a testvér, az élettárs azonban nem - írja a lap.

„A kereskedő az ellenőrzéskor köteles teljes bizonyító erejű magánokirati formában vagy közokiratba foglalt nyilatkozattal igazolni” – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég a Vecsési Hírekkel arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan járnak utána, ki családtag és ki nem. Mindez azt jelenti, nem árt, ha a személyin kívül házassági- vagy születési anyakönyvi kivonat is van az eladónál.

A Világgazdaság egy másik cikkében arról számol be, összesítése szerint az üzletek kevesebb, mint három százaléka maradhat nyitva vasárnap.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG