2p
KKV
Mostanában sok baja van a különböző hivataloknak az utazási irodákkal, ismét fogása volt a versenyhivatalnak.
(Fotó: 123rf.com)

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Kaland Travel Kft. hiányos tájékoztatást adott az utazások kiválasztása szempontjából lényeges információkról, és megtévesztette a fogyasztókat az utazások áráról közölt tájékoztatásokkal.

Mennyi az annyi?

A GVH az utazásszervező cég 2014 decemberétől megjelenő egyes programfüzeteit és egyéb hirdetéseit vizsgálta. A döntés szerint a Kaland Travel Kft. 2015. első félévi indulással értékesített

• 8 napos Törökországi körutazás,

• Toszkána 5 nap 4 éjszaka,

• Amalfi-part 7 nap 6 éjszaka,

• Velence-Trieszt-Grado-Treviso 5 nap 4 éjszaka,

• Garda-tó 5 nap 4 éjszaka,

• Karneválok kavalkádja 5 nap 4 éjszaka

• Velencei karnevál 4 nap 3 éjszaka

fantázianevű utazási csomagjairól csak az utazási szerződés megkötését követően közölt fontos, kötelezően feltüntetendő információkat a fogyasztókkal, beleértve az utazások lényegét adó fakultatív programokat és azok árát, a részvételi díjon felül, külön fizetendő tételeket (adót, illetéket stb.) és azok forintban meghatározott nagyságát, valamint az utazás elindításának feltételéül szabott legalacsonyabb létszámot.

Még az akció sem volt igaz

A GVH megállapította továbbá a felsorolt utazásokkal összefüggésben, hogy a programok hirdetett ára (alapára) nem az általánosan alkalmazott fogyasztói ár volt, így a vállalkozás hamisan keltette azt a benyomást, hogy utazásait kedvezményesen lehet igénybe venni.

A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a kereskedelmi gyakorlat jelentős részben valótlan tájékoztatásokon alapult, illetve, hogy a vállalkozás számára egyértelműek lehettek a vonatkozó ágazati jogszabály tájékoztatási rendelkezései. A finoman szólva sem tisztességes eljárást a versenyhivatal egy 2 millió forintos bírsággal honorálta, és helyreigazításra kötelezte az irodát.

Szeretnénk felajánlani egy virtuális pacsit a GVH Sajtóosztályának, ugyanis az utazási iroda büntetéséről szóló közlemény lezárt_kaland néven landolt szerkesztőségünknél, feldobva a napunkat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG