Végkielégítések: csak 2x2 millió felett él a büntetőadó?
Egyes szakértői vélemények szerint a közszférában dolgozók végkielégítésének 98 százalékos adóval nem sújtott része kétmillió helyett akár négymillió forint is lehet
A közszférában dolgozók végkielégítésének 98 százalékos adóval nem sújtott része a kormány által hangoztatott kétmillió helyett akár négymillió forint is lehet - állítják szakértők a Népszava szerint.
A napilap cikke ismerteti: a végkielégítésekről szóló jogszabályt augusztus 13-án hirdették ki, ám október elsejétől januárig visszamenőleges hatállyal lép majd életbe. Az előírás megalkotóinak célja az volt, hogy a kétmillió forintot meghaladó végkielégítések 98 százalékos kulccsal adózzanak már az év elejétől visszamenőleg.
Így az Orbán-kormánynak gyakorlatilag nem kell kifizetnie az általa eddig elbocsátott, illetve az őszi választások után elküldeni tervezett több tízezer közalkalmazott járandóságát - írja a Népszava.
A végleges szöveget azonban a cikk szerint úgy is lehet értelmezni, hogy az elküldött személynek kétszer kétmillió forint feletti - egyszer a hatvan napon belüli, majd az azon túli - jövedelmét terheli csak a különadó. Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt a duplájára emelte az adómentes sávot, és számos extra, adózás alóli kivételt (például a szabadságmegváltás vagy egyes jutalomtípusok) is beiktatott - olvasható az újság mai számában.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.