2p
KKV
Vádat emelnek az adócsaló áldiplomata ügyében.

Nem egészen két éve tartóztatták le a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói a magát nagykövetségi alkalmazottnak kiadó férfit, aki társaival együtt csaknem félmilliárd forint áfát csalt el. Most a pénzügyi nyomozók vádemelési javaslattal továbbították az ügyet a Hajdú-Bihar megyei Főügyészségre.

Így lehet félmilliárdos kárt okozni

Az áldiplomata által irányított bűnszervezet Szlovákiából nagy mennyiségben szerzett be élelmiszereket; főként étolajat, lisztet, csirkehúst, de energiaital és mosópor is volt a szállítmányokban. Az áruk egy részét magyar és szlovák cégeken átfuttatva, külföldi értékesítés látszatát keltve, valójában hazai nagyáruházaknak szállították le. Az ügyletekhez használt cégek hamis adatokkal tettek adóbevallást, továbbá az irányító valótlan költségszámlákkal bevételei után fizetendő adóját is csökkentette. Így mintegy félmilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Wellness-szállóban szeretett volna előzetesben ülni

A rajtaütés napján egyszerre 32 helyszínen tartottak házkutatásokat. A pénzügyi nyomozók luxusautókat, cukorcsomagoló gépsort, tehergépkocsi szerelvényt és 42 tonna kristálycukrot foglaltak le. A sikeres akció révén, illetve a NAV adóellenőreinek és pénzügyi nyomozóinak közös munkájával további 71 millió forint jogosulatlan áfa-kiutalást sikerült megakadályozni.

A bűnbanda irányítója hamis diplomata-útlevelét lobogtatva próbálta akadályozni a nyomozók munkáját és letartóztatása esetére külön wellness szállodai elhelyezést kért. A bíróság nem méltányolta az áldiplomata kérését, és wellness szálló helyett a debreceni Büntetés-végrehajtási Intézetet jelölte ki a férfi és két társa számára előzetes letartóztatásra.

20 évet is kaphatnak

A NAV pénzügyi nyomozói a három vezetőn kívül további hat gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbították a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek. Az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG