Az állampapír megvásárlásával az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott időre. Ez az idő a futamidő, amely néhány hónaptól akár húsz évig is terjedő időtartamra való pénzlekötést is jelenthet. Ezért cserébe az állam rendszeresen kamatot fizet előre meghatározott időpontokban. Ez (plusz egy esetleges árfolyam-nyereség) lesz a vásárló nyeresége, szakszóval a hozam.
A kamat mértéke lehet előre meghatározott, azaz egy állampapír lehet fix kamatozású vagy változó kamatozású, például az előző évi infláció (ez a változó rész) plusz egy előre meghatározott mértékű kamatprémium. Futamidő szempontjából megkülönböztetünk kincstárjegyet, amely egy éves vagy annál rövidebb lejáratú, és államkötvényt, amely egy évnél hosszabb futamidejű. Az állampapír névérték alatt (azaz diszkont áron) is megvásárolható, ebben az esetben lejáratkor a névértéket fizetik vissza, mint például a diszkont kincstárjegyek esetében.
Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Rekordalacsony szinten maradt júniusban.
A MOL és a Richter vezeti az elmelkedést a parketten
A BUX a plusz 0,01 pontos nyitás után emelkedett csütörtök kora délutánig.
Meglepően jó, de mégis szomorú számok a Shelltől
Gyengülő árak, csökkenő profit, de várakozáson felüli eredmény.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Váltás a világ élén
14:02
-
A jövő gazdaságának alapját az adatközpontok jelentik
13:01
-
Európát inkább munkaerőhiány jellemzi és nem túlkínálat
12:12
-
A lakosság fizetőképessége ítélet a magyar gazdaság állapotáról
11:11
-
Trump teljes fordulatban Putyin ellen, India büntit kap, mert orosz olajat vesz
10:10
-
Kacsaverseny a gyógyításért – Jótékonysági esemény az egri kórház javára
12:53
-
Ügyfélkapu+: hagyja az utolsó pillanatra, megszűnik a Microsoft jelszókezelője
10:34
-
Videón az idei farkaskölykök az Aggteleki-karsztból – játék közben kapták lencsevégre őket
09:34
-
Navracsics: szeptembertől 15 százalékos béremelés a kormánytisztviselőknek
06:58
-
Orbán Viktor: Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálati dolgozók
16:38
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten
2025. július 31. 07:09
-
Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
2025. július 30. 16:03
-
Meloni kiakadt az oroszokra, bekérették a nagykövetet
2025. július 30. 19:43
-
Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
2025. július 30. 16:13
