2p

Elhunyt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar blues-énekes. A hírt a közösségi oldalán jelentették be, a posztban az olvasható, hogy „egy sikeresnek mondott műtét” után, váratlanul halt meg az énekes.

„Elnémult a mikrofon. Elment az ember, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is óriás volt a színpadon” – olvasható a posztban, amelyben azt kérik mindenkitől, adjanak időt a családnak „felfogni a felfoghatatlant.”

Deák Gyula 1948. november 8-án született Budapesten. Egy focizás közben szerzett sérülés után bal lábát 11 évesen amputálni kellett. A műtétkor ugyanis egy orvosi műhiba miatt elzáródott a combi visszere, ettől pedig ödémát kapott – írja a Telex.

A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte pályafutását, majd később mint dzsesszénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd zenekarokban énekelt, első komolyabb együttese a Syrius volt. 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, később viszont állandó tagja lett a zenekarnak.

Filmszerepet kapott az 1981-es Kopaszkutya című Szomjas György filmben is, aminek zenei anyaga csak tizenkét évvel később jelenhetett meg lemezen. 1983-ban még szélesebb ismertségre tett szert Torda táltosának szerepében a Szörényi Levente–Bródy János rockoperában, az István, a királyban.

1983-ban kezdte el szólópályáját: Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze. 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla: „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.”

1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett, és megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral (a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával). Egy évvel később, 1987-ben a Deák Bill Blues Band frontembere lett, amivel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett. Utolsó szólólemeze 2009-ben jelent meg A Király meséi címmel.

„A magyar könnyűzenei életet gazdagító előadóművészi pályája, a magyar blues ikonikus alakjaként elért sikerei, évtizedek óta töretlenül népszerű […] művészi tevékenysége elismeréseként” 2022 márciusában megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Áder János akkori államfőtől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG