3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Trump kutatója szerint igen.

A McLaughlin & Associates kutatócég vezetője szerint a Fidesz 44 százalékon, a Tisza Párt pedig 40 százalékon áll a biztos választók körében, a magas választási részvétel a Fidesznek kedvez és azok között, akik kevésbé voltak biztosak a részvételben, magasabb a Fidesz tartaléka – írta vasárnap az Index a Patrióta YouTube csatornán, a cég vezetőjével John McLaughlinnel megjelent interjúra hivatkozva.

A Donald Trump amerikai elnök mellett dolgozó kutató a 9 órai választási részvételi adatok napvilágra kerülése után a csatornának azt nyilatkozta, hogy az utolsó, személyes megkérdezésen alapuló felmérésük szerint, amelyet 1000 magyarországi, politikailag aktív választó körében végeztek, a biztos szavazók körében a Fidesz 44 százalékkal vezet a Tisza előtt, amely 40 százalékon áll – idézte fel a hírportál.

A kutatásuk szerint azok között, akik azt mondják, hogy szinte biztosan szavaznak, a Fidesz előnye 9 százalékpontra nő (40 százalék Fidesz, 31 százalék Tisza). Azok körében pedig, akik kevésbé biztosak a részvételben a Fidesz 16 százalékkal vezet a Tisza 5 százalékával szemben – tették hozzá.

Biztos?
Biztos?
Fotó: Depositphotos

Azt írták: a több évtizedes tapasztalattal rendelkező amerikai McLaughlin & Associates kutatócég a 2026-os országgyűlési választás kampányidőszakában végig nyomon követte a választói hangulat alakulását, rendszeresen jelentkezett az Indexen közvélemény-kutatásokkal, segítve a folyamatok megértését.

Egy nappal a választások előtt – folytatták – megszólalt John McLaughlin, akit a Patrióta az országgyűlési választások lehetséges kimeneteléről kérdezett. Elmondta, hogy a felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.

A lap azt közölte: az intézet a kutatást J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatása idején készítette, ami a választópolgárokban lelkesedést váltott ki. McLaughlin szerint ekkor a megkérdezettek 52 százaléka volt negatív véleménnyel a Tisza Párt elnökéről, míg 12 százalékponttal kevesebben adtak pozitív választ. A kutató úgy véli, a kormánypártot segítették a Magyar Péter pártjának háza tájáról kiszivárgott energetikai tervek és a Török Áramlat szerbiai szakaszán történt incidens is.

McLaughin az interjúban elmondta: amennyiben a Fidesz szimpatizánsai április 12-én nem maradnak otthon, akkor kormánypárti győzelem lesz a vége. Hárompárti parlamentre számít a Tisza Párttal és a Mi Hazánkkal kiegészülve, azonban Orbán Viktor pártjának nem lesz kétharmados, alkotmányozó többsége – ismertették.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 14:32
A Nemzeti Vélasztási Iroda várhatóan este 8-tól közli az adatokat.
Közérdekű Országszerte tömegesen, szervezetten szállítják a cigányokat szavazni – feljelent a Mi Hazánk
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:40
Novák Előd lapunknak küldött közleménye szerint a buszos szállítás különösen Északkelet-Magyarországra jellemző.
Közérdekű Orbán Viktor a szavazás után elmondta, veresége esetén gratulálna-e Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:29
Rögtönzött sajtájékoztatót tartott a miniszterelnök.
Közérdekű Mutatjuk, hogyan ismerje fel a választási csalást, és mit tehet ellene
Herman Bernadett | 2026. április 12. 05:41
Sokan tartanak a választási csalásoktól. Az Amnesty International tájékoztató levelet küldött a választóknak, amelyben leírja, melyek a gyanús jelek, és mit lehet tenni, ha valaki csalásra gyanakszik.
Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
Közérdekű Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:31
A Reuters összegezte Orbán Viktor 16 éves kormányzását, mint írják, ez idő alatt Magyarország politikai rendszere centralizáltabbá, társadalompolitikája konzervatívabbá, külpolitikája pedig a keleti és nyugati érdekek közötti egyensúlykeresés irányába mozdult el. A mostani választás tétje így nemcsak a kormányváltás lehetősége, hanem az elmúlt másfél évtized politikai irányának megítélése is. Sajtószemle.
Közérdekű Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:00
Felkerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára az NB I-es csapat mögött álló kft. és az alapítvány 2025-ről szóló éves beszámolója.
Közérdekű Magyar Péter is reagált a Medián legújabb mandátumbecslésére
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:01
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre.
Közérdekű Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:12
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Közérdekű Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:59
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG