4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Századvég kutatása szerint a szankciókat sem szeretjük, Zelenszkijről majdnem annyian vannak rossz véleménnyel, mint Putyinról.

A kormányhoz közel álló Századvég közvéleménykutatásában résztvevők 89 százaléka úgy látja, hogy az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók az Európai Uniónak, illetve az európai gazdaságnak is ártanak, továbbá 71 százalékuk ellenzi, hogy az említett szankciók az energiahordozókra, így a földgázra és a kőolajra is kiterjedjenek - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából, amely részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.

A májusban ezer ember megkérdezésével készült felmérésben az áll, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása óta több mint két hónap telt el, amelynek során a Századvég szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a konfliktust Ukrajna és Oroszország viszonyánál tágabb kontextusban szükséges értelmezni. A konfrontáció valójában a nyugati hatalmak (Egyesült Államok, NATO, Európai Unió) valamint Oroszország között zajlik, amelynek ütközőzónájává vált Ukrajna - tették hozzá.

A felmérés rámutat, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökről kedvezőtlen véleményt megfogalmazók aránya a 2022 februárjában mért 68 százalékról 72 százalékra nőtt, míg a Joe Biden amerikai elnökről negatívan vélekedők aránya 4 százalékponttal (58-ról 62 százalékra) emelkedett - írták.

Érdekességnek nevezték, hogy az elmúlt időszakban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megítélése romlott a legjelentősebb mértékben: 2022 februárjában a megkérdezettek 52 százaléka volt negatív véleményen Ukrajna elnökéről, májusban azonban már 65 százalékuk.

A jelenség hátterében a Századvég szerint feltételezhetően az a körülmény áll, hogy Magyarország jelentős humanitárius segítségnyújtása ellenére Zelenszkij és kormányának tagjai többször is bírálták Magyarországot, többek között azért, mert a magyar kormány kőolajat és földgázt vásárol Oroszországtól, illetve nem küld fegyvereket Ukrajnába.

Ez utóbbi kapcsán fontosnak tartották kiemelni, hogy a magyar közvélemény egyértelműen elzárkózik attól, hogy Magyarország fegyvereket küldjön Ukrajnába, a kutatás szerint a válaszadók 79 százaléka ellenzi ezt.

Az orosz-ukrán konfliktus "elmérgesedésével" kapcsolatban azt közölték, hogy a magyarok 28 százaléka szerint összességében a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországot terheli nagyobb felelősség a konfrontáció eszkalálódásáért, míg 21 százalékuk úgy gondolja, hogy inkább a Zelenszkij vezette Ukrajnát. A megkérdezettek fele (50 százaléka) Oroszországot és Ukrajnát egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzetért.

Hangsúlyozták, hogy 2022 márciusában Oroszországot még a válaszadók 32 százaléka, Ukrajnát mindössze 13 százaléka tartotta felelősnek a konfliktus kiéleződéséért, vagyis májusra 8 százalékponttal nőtt azoknak a tábora, akik szerint inkább a Zelenszkij vezette Ukrajnát terheli nagyobb felelősség a háborús helyzetért.

Megállapítható, hogy a magyarok kétharmada (66 százaléka) az orosz-ukrán háború elhúzódásával számol, ezzel szemben 30 százalékuk úgy látja, hogy a konfliktus a közeljövőben lezárul - tették hozzá.

Közölték azt is, az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kirobbanása óta az egyik legmeghatározóbb témája az európai közbeszédnek az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók kérdése. Az Európai Unió jelenleg a hatodik szankciós csomagját készíti elő, amely az orosz olajimportot érintené. A felmérés rávilágít, hogy a megkérdezettek 40 százaléka elegendőnek tartja az eddigiekben meghozott gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben, míg 31 százalékuk a napjainkig bevezetett intézkedéseket is túlzónak találja.

Mint írták, 24 százalékra tehető azok aránya, akik keveslik az eddig meghozott szankciókat Oroszországgal szemben, és támogatnák a megszorítások kiterjesztését az energiahordozókra (földgáz, kőolaj) is.

A magyarok 89 százaléka úgy gondolja, hogy az Oroszországra kivetett szankciók az Európai Uniónak, illetve az európai gazdaságnak is ártanak, ezzel szemben 10 százalékuk szerint a szóban forgó büntetőintézkedések érdemben nem befolyásolják az Európai Unió gazdasági helyzetét - áll a Századvég felmérésében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG