2p

Csak semmi politika.

Érdekes részletre bukkantunk azon a képen, amelyet maga az építési és közlekedési miniszter posztolt tegnap közösségi oldalán, és amelyen – legalábbis úgy tűnik – nagy érdeklődéssel figyeli főnöke, Orbán Viktor szavait az Országgyűlés nyitóülésén:

Lázár János figyel
Lázár János figyel
Fotó: Facebook/Lázár János

 

A miniszter előtti ugyanis egy könyv található, amelyet – aligha véletlenül – borítóval felfelé fektetett az asztalra. De vajon milyen könyvről lehet szó? Belpolitika, külpolitika, közélet? Hogyan patkoljunk lovat, építsünk lovaspályát vagy vezessünk nagybirtokot?

Nos, egyik sem. A képre ránagyítva látszik, hogy Lázár János a magyar vidék teniszvilágának történetébe mélyedt vagy mélyed majd bele (legalábbis feltételezzük, hogy nem csak dísznek tartja a kötetet):

Nocsak
Nocsak
Fotó: Facebook/Lázár János

 

A "Teniszvilág Hajdú-Biharban" a sportág térségbeli történetét dolgozza fel az 1800-as évek végétől a jelenkorig Árvay Sándor újságíró és nemzetközi teniszbíró segítségével.

Persze mindez abból a szempontból nem feltétlenül meglepő, hogy Lázár János "civilben" a Magyar Tenisz Szövetség elnöke.

A hódmezővásárhelyi politikus egyébként többször volt lapcsoportunk, a Klasszis Média rendezvényének, a Klasszis Klubnak a vendége. A 2022-es parlamenti választás előtt készült interjúnkat például itt tekinthetik meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG