2p

A Fidesz egykori gazdasági háttéremberének továbbra is megvan a fekete Jaguarja.

Ezt onnan tudjuk, hogy szombat délután sikerült lefotóznunk veszprémi lakása előtt. Íme:

Az ikonikus Jaguar
Az ikonikus Jaguar
Fotó: Privátbankár

Az ikonikus Jaguárról már több alkalommal írt a sajtó. Legutóbb, tavaly a Blikk fotózta le. Rendszám alapján sikerült beazonosítanunk, ugyanarról a járműről van szó.

Idilli környezet
Idilli környezet
Fotó: Privátbankár

Simicska Lajos veszprémi otthona a Vár alatt, a történelmi belvárosban, exkluzív környezetben található, ahogy ez a fotókon is látszik:

Ahol Simicska Lajos lakik
Ahol Simicska Lajos lakik
Fotó: Privátbankár

A Fidesz egykori "pénztárosa" 2015-ben, a híres G-napon szembefordult Orbán Viktor miniszterelnökkel, és médiáit is eszerint hangolta át. Forradalma azonban elbukott, a Fidesz a 2018-as választásokat is megnyerte.

Ezt követően Simicska Lajos, aki 2016-ban még Magyarország 9. leggazdagabb embere volt, megvált médiabeli és egyéb üzleti érdekeltségei nagy részétől, és visszavonult a közélettől. Veszprémben él, valamint a közeli Hárskúton van panziója és lovardája.

Laptársunk, az Mfor tavaly azt írta, hogy egyetlen megmaradt cége, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. 2022-ben is veszteséggel zárt. A beszámolója szerint ugyan növelni tudta a bevételét (2021-ben 55,7 millió forintos forgalma volt a cégnek, ez 2022-ben 71,7 millió forintra ugrott), a kiadásai azonban jobban növekedtek, így a végeredmény 92,1 millió forintos veszteség lett. Igaz, a saját tőke még mindig 1,3 milliárd forint volt a vállalkozásban. Ez a cég üzemelteti a Faunus Vendégházat is, de a fő profil az állattenyésztés.

A G-nap kulisszatitkairól egyébként itt írtunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG