2p

Tiltakozó akcióval és országos sztrájkkal üzentek a független benzinkutak, amelyek szerint az üzemanyagár-szabályozás súlyos veszteségeket és jogbizonytalanságot okozott a szektorban.

Országos tiltakozó akciót indított a Független Benzinkutak Szövetsége, amely szerint a 2022 óta fennálló üzemanyagár-szabályozás jelentős pénzügyi és piaci veszteségeket okozott a szektorban.

A szervezet inárcsi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Magyarországon mintegy 2000 benzinkút működik, ezek közül körülbelül 1000 tartozik a független, nem nagy olajcégekhez kötődő vállalkozásokhoz. A szektor összességében évente mintegy 1200 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe, amelynek mintegy 30 százalékát a független kutak teljesítik.

„Vesszőfutás” 2022 óta

A szövetség képviselői szerint a 2022-ben bevezetett hatósági ár- és árstop-rendszer komoly piaci torzulásokat okozott. Állításuk szerint a magánbenzinkutak akár 30-40 százalékos piacvesztést is elszenvedtek, miközben azonos szinten rögzítették a kis- és nagykereskedelmi árakat, így árrés nélkül kellett működniük. A szervezet szerint ez a helyzet nemcsak bevételkiesést, hanem értékvesztést és üzleti potenciálvesztést is eredményezett a tulajdonosoknál.

Az FBSZ azt is hangsúlyozta, hogy a korábbi megállapodások alapján mindössze körülbelül 6 milliárd forintos kompenzáció érkezett a rendszer első három hónapjára, miközben a teljes időszakra vetített igényük 7,5-8 milliárd forint lenne a közvetlen veszteségek alapján. A szövetség szerint a teljes hatás – beleértve a járulékos piaci veszteségeket – ennél jóval magasabb lehet.

Kifogásolják továbbá az új üzemanyagár-szabályozási törvénytervezetet is, különösen azt a rendelkezést, amely a hatósági ár bevezetéséről szóló döntést a gazdasági és energetikai miniszter hatáskörébe utalná.

A szervezet szerint a magyar üzemanyagpiac mintegy 1200 milliárd forintos éves adóbevétellel járul hozzá a költségvetéshez, miközben a független kutak a hálózat jelentős részét működtetik. Az FBSZ célja, hogy a jövőbeni szabályozás világos, objektív szempontok alapján történjen, valamint rendeződjön a 2022 óta felhalmozódott pénzügyi és piaci feszültség a szektorban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG