2p

Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Az operatív törzs döntése értelmében - ha az igények szükségessé teszik - bevonják az ellátásba a kiskunhalasi mobilkórházat, de lesz egy "katonai kórház" a Szent László Kórház területén, és egy további Tatabányán – nyilatkozta Müller Cecília az MTI-nek pénteken.

A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. A tesztek túlnyomó többsége eddig is térítésmentes volt, és ez így is lesz a továbbiakban is, ha járványügyi érdekből - a kórház vagy a háziorvos rendelésére - végzik el a tesztelést. Ezt az árat azoknak kell megfizetnie, akik önszántukból tesztelnének, vagy a két hét kötelező házi karantént váltanák ki. Ezen áron felül egyéb költség nem számolható fel - tette hozzá.

Müller Cecília úgy fogalmazott, az új rendelkezésekkel nem a mindennapi élet korlátozása a cél, de az eddigi szabályokat szigorúbban véve kell élni. Szerinte a koronavírus-pozitív esetek növekedésével várhatóan emelkedni fog azon idősek száma is, akik kórházi ellátásra szorulnak.

Ezzel kapcsolatban - cáfolva a sajtóban megjelent híreket - elmondta, a középsúlyos és súlyos koronavírus-fertőzöttek ellátására mind a személyi, mind a tárgyi feltétel adott, és az ellátás centralizálása a cél. Ez utóbbi kapcsán kitért arra, előfordulhat, hogy egy-egy beteget nem a hozzá legközelebbi kórházba visznek majd, hanem a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézménybe, ahol a gyógyításhoz minden feltétel adott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
Közérdekű Kihallgatták és rövid vallomást tett az ügyészségen Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 19:54
A Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett telefonlopási ügyben hallgatta ki a miniszterelnököt.
Közérdekű Nagyot változott a közvélemény megítélése a budapesti olimpiával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 18:50
Több lépésben nőtt a budapesti olimpia megrendezésének támogatottsága a magyarok körében: a mostani 64 százalékos arányt valószínűleg a tavaszi választási eredményt követő javuló közhangulat, általános derűlátás magyarázza. Megkockáztatható állítás: az olimpia már nem Orbán Viktor ügye, a kormányváltó szavazók jó része is mögötte áll – írja Hann Endre, a Medián vezetője.
Közérdekű Vitézy Dávid bejelentette: feltámadhat a Diákváros-projekt
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 18:17
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén született meg a döntés a beruházás megvalósításáról.
Közérdekű Nyomoz a rendőrség a Tisza-rendezvényeket szervező cég gyanús közbeszerzése miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 13:21
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 2026. augusztus 20-i rendezvénysorozat szervezésére kiírt közbeszerzéssel kapcsolatban.
Közérdekű Mégsem lesz munkaszüneti nap december 24.?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 16:44
Százezer alatt maradt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete által a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítására szervezett országos népszavazási kezdeményezés ügyében gyűjtött aláírások száma – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén.
Közérdekű Kisiklott egy mozdony a Déliben – nagy fennakadások várhatók
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 08:45
Kisiklott egy tolatómozdony a Déli pályaudvaron, emiatt forgalmi korlátozásokra kell számítani – közölte a MÁV-Volán csoport.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG