2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Leállítja a Budavári Palota újjáépítését és új közbeszerzést ír ki a munkálatokra a kormány – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium a Világgazdasággal.

A lap megkeresésére küldött válaszában a tárca emlékeztetett arra, hogy a kormány június végén rendelte el a Nemzeti Hauszmann program és a budavári Palotanegyed megújítását célzó egyéb beruházások teljes körű felülvizsgálatát. A vizsgálat kiterjed a folyamatban lévő fejlesztésekre, a vállalkozási szerződésekre, az engedélyezési és kivitelezési struktúrákra, valamint az elkészült és készülő épületek jövőbeni hasznosítására is.

 A felülvizsgálat kormányhatározatban rögzített határideje szeptember 30., a munka jelenleg is folyamatban van – hívták fel a figyelmet. A tárca megerősítette a Világgazdaság értesülését, miszerint a budavári palota A szárnyának kivitelezése nem folytatódik, a kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. két hét határidőt kapott arra, hogy levonuljon az épületről.

A minisztérium külön felhívta rá a figyelmet, hogy a ZÁÉV Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó vállalat. A lapnak küldött válaszában a tárca rámutatott: az előző kormány úgy kötött szerződést, hogy a beruházáshoz szükséges fedezetet nem biztosította, emiatt a kivitelező akadályközlést jelentett még tavaly, az előző kormányzat idején, amit az el is fogadott, a jelenlegi megrendelés pedig rövidesen kifut.

Tehát valójában nem az új kormány állítja le a beruházást: az előző kormány eleve olyan szerződést kötött és olyan helyzetet teremtett, amely a fenti folyamatokat eredményezte – magyarázta a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. A tárca annyit közölt, hogy a beruházás folytatására új közbeszerzést fognak kiírni. Hogy ez mikor esedékes, az a válaszából nem derült ki, az viszont igen, hogy mindez már abban az új intézményi modellben történik meg, amelynek a kialakításáról szóló javaslat jelenleg is az Országgyűlés előtt van.

„A célunk ugyanakkor a jövőben is, hogy a Budai Vár kiemelkedő történeti és kulturális értékeinek megőrzése mellett minden folyamatban lévő és tervezett beruházás esetében megvizsgáljuk annak költségeit, indokoltságát, jövőbeni funkcióját és azt is, hogy miként szolgálhatja a lehető legjobban a közérdeket és a Budai Vár nyilvános hozzáférhetőségét” – zárult a Közlekedési és Beruházási Minisztérium válasza.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG